-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Csajkovszkij, Farkas Ferenc, Respighi és Górecki a Somorjai-bérlet első hangversenyén
A Farkas Ferenc-bérlet első hangversenye után a Somorjai-bérlet szeptember 23-án, csütörtökön 19 órakor megrendezésre kerülő koncertjén Farkas Ferenc műveit is eljátssza majd az ARSO.
A zenekar ezzel tiszteleg a múlt hagyományai előtt és teremt kohéziót a klasszikus zene, Székesfehérvár, a székesfehérvári alkotóművészek és a zenekar között. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart Dobszay Péter művészeti vezető, vezető karmester dirigálja.
Az est nyitószáma Ottorino Respighi régi olasz táncokat és áriákat feldolgozó, rendkívül hangulatos szvitje után a lengyel avantgárd egyik legjelentősebb alkotóegyénisége, Henryk Górecki 1963-ban komponált Három darab régi stílusban című műve a zeneszerzőre jellemző minimalista eszközökkel idézi fel elmúlt korok zenéinek világát. Az első félidőt Farkas Ferenc 1994-ben készült Aria e Rondo all’Ungherese című, középkori magyar dallamok jókedvű feldolgozását adó darabja zárja, amelynek a nyitószámmal mutatott rokonsága nem a véletlen műve: a Zeneakadémia befejezése után a fiatal magyar komponista Respighi római mesteriskolájában folytatott tanulmányokat. A hangverseny második félidejében a második felvonásban a vonószenekari repertoár egyik alapműve, az est címadó darabja, Csajkovszkij reprezentatív, négy tételes Vonósszerenádja csendül fel.
Az augusztus 18-i évadnyitó hangverseny után most csütörtökön újra Dobszay Péter, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője vezényli az együttest. „Vonószenekari estünk első fele vállaltan archaizáló, XX. századi műveket mutat be, finom belső tartalmi kapcsolódásokkal. Respighivel kezdünk, a félidőt pedig tanítványával, a székesfehérvári kötődésű zeneszerzővel, Farkas Ferenccel zárjuk. Kettejük között Henryk Góreckinek egy háromtételes darabja szólal meg, ami bár azt a címet viseli, hogy „Három darab régi stílusban zenei nyelve mégis az a spirituális minimalizmus, amely születésének idején nagyon is frissen hatott. Ma is szuggesztív és drámai formanyelv ez, melyet Górecki az 1960-as évektől kezdte használni.”
Hogy mire is készülhet a hangverseny közönsége lélekben, arra Dobszay Péter azt mondta: „Garantáltan nagy érzelmi skálát fogunk bejárni csütörtökön: a két végpont közül az egyik az estet záró Csajkovszkij mű zárótétele lesz, ami egyszerre virgonc, ünnepélyes, pezsgő és túláradó. A skála másik szélső pontja pedig a Górecki darab harmadik tétele, amiben gyász, keserűség, megtörtség és nagyon mély fájdalom jelenik meg.”
A hangverseny címét is adó Csajkovszkij mű eljátszásával a szerzőnek is kedveskedik az ARSO vonóskara: „Bár az elmúlt években jellemzően kamarazenei felállásban játsszák a Vonósszerenádot, mi azonban a darab partitúrájában foglaltak szerint nyúltunk a műhöz, ahova Csajkovszkij azt írta, hogy minél nagyobb létszámban adják elő a Vonósszerenádot, annál boldogabb lesz a szerző! Remélem közönségünk is örömét leli majd ebben!”- tette hozzá a karmester.
A Somorjai Ferenc Kamarazenekari és Kórus Hangversenysorozat 2021/22-es előadásaira jegyek és bérletek válthatók, amelyekről bővebb információ a www.arso.hu weboldalon online és a Vörösmarty Színházban található jegypénztárban személyesen kérhető.