-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Civil étlap - több túrát is szerveznek a Velencei-hegységbe
Augusztus 1-jén a Vízivárosi Lakótelepi Sport Egyesület szervez hagyomános teljesítménytúrát a Velencei-hegység és a Velencei-tó környékén, míg a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség éjszakai barangolásra hívja az érdeklődőket szintén a Velencei-hegységbe, az indulás augusztus 1-jén 20 és 24 óra között lesz a sukorói Zsuzsi büfétől.
2015.07.20. 08:01 |
Augusztus 1-jén a Vízivárosi Lakótelepi Sport Egyesület szervez hagyomános teljesítménytúrát a Velencei-hegység és a Velencei-tó környékén, míg a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség éjszakai barangolásra hívja az érdeklődőket szintén a Velencei-hegységbe, az indulás augusztus 1-jén 20 és 24 óra között lesz a sukorói Zsuzsi büfétől.

A Vízivárosi Lakótelepi Sport Egyesület augusztus 1-jén hagyományos teljesítménytúrát szervez. A nevezéskor kapott térkép segítségével kijelölt útvonalat kell kerékpárral végigjárni. A túrát akkor tekintik teljesítettnek, ha az útvonalon kijelölt pontokat a résztvevők érintették. Nevezéskor három táv közül lehet választani: - Klasszikus tókör: 28 km; - Bory-vár túra: 44 km; - Velencei-tó környéke:100 km. A túra része a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és az Észak-Dunántúli Kupa mozgalomnak.A túráról Kusztor Attilától kaphatnak információt az érdeklődők a 0620/323-6636-as telefonszámon, vagy a kusztora@vipmail.hu e-mail címen.

Augusztus 1-jén és 2-án a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség gyapjaszsák éjszakai pontérintős teljesítménytúrát szervez a Velencei-hegységben. A túra indítása Sukorón, a Zsuzsi büfénél lesz 20-24 óra között, szint idő nincs. A cél 5 órakor zár A hagyományos teljesítménytúráktól eltérően nem egy turistajelzésekkel ellátott, szalagozással megerősített útvonalat kell végigjárni, hanem a nevezéskor kapott feladatlapon megadott pontokat kell felkeresni. A túrát akkor tekintik teljesítettnek, ha legalább 5 pontot felkeres a nevező. Az 5 pont felkeresése 10 km, 10 pont megtalálása 20 km, és 15 pont felkutatása esetén 30 km-t igazolnak le. Díjazás az érintett pontok számától függően Gyapjaszsák- Maxi, Midi, Mini kitűző és oklevél lesz. A túra része a Fejér Megye Teljesítménytúrázója és az Észak-Dunántúli Kupa mozgalomnak.Információt Horváth Istvántól kaphatnak a természetbarátok a hifimeister@gmail.com e-mail címen, vagy a 20/325-5210-as telefonszámon.