-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
"Cigirágó hadművelet" a Nemdohányzók Világnapján
„Cigirágó hadművelettel” várták a járókelőket a Belvárosban kedden. Az önkéntes megmozdulást a Nemdohányzók Világnapja alkalmából szervezték a Várkapu utcában. Aki lemondott egy szál cigarettáról a nemdohányzókra gondolva, azt cigirágóval jutalmazták. Az akció egyik fő célja volt, hogy a dohányosok figyelmét felhívják arra, hogy a dohányzás nem magánügy.
2016.05.31. 16:30 |
„Cigirágó hadművelettel” várták a járókelőket a Belvárosban kedden. Az önkéntes megmozdulást a Nemdohányzók Világnapja alkalmából szervezték a Várkapu utcában. Aki lemondott egy szál cigarettáról a nemdohányzókra gondolva, cigirágóval jutalmazták.

Az Új Nemzedék Közösségi tér vezetője Gréczy Szimonetta elmondta, hogy az akciónak három fő célja van: elsődlegesen a dohányosok figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a dohányzás nem magánügy. "A mai program biztosan emlékezetes lesz számukra, hiszen egy cigaretta eltörésével a nemdohányzókért hoznak áldozatot. Második célként a középiskolás korosztályt szeretnénk megszólítani – azzal az üzenettel, hogy a cigaretta nem menő és nem az egyetlen hovatartozási eszköz. A harmadik cél az önkéntesség népszerűsítése. Amikor hús-vér emberek lépnek fel valamiért, az mind a köztudatot, mind a társadalmi megítélést is befolyásolja. Jó példát így lehet mutatni!”

A Fiatalok Fehérvárért civil szervezet, az Új Nemzedék Központ, mint állami háttérintézmény és az Önkormányzat együttműködésének köszönhető a program létrejötte - mondta Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok, önkormányzati képviselő. "Ezek az erőforrások együttesen sokkal nagyobb hatékonysággal működhetnek, mozgathatják meg az önkénteseket, mint külön-külön. A gyakorolt önkéntesség nagyságrendje összefügg egy város sikerességével: szeretnénk, ha Székesfehérváron ez a mutató minél magasabb lenne. Köszönjük azoknak a civil szervezeteknek a munkáját, akik ezt a tevékenységet generálják! Az Önkormányzat a továbbiakban is támogatja az ilyen rendezvényeket.”

Az utóbbi években egyértelműen javult az önkéntesség aránya, amiben szerepet játszik az iskolai közösségi szolgálat - mondta az ifjúsági és civil tanácsnok. Az önkéntesség attitűdje a ’90-es évek előtti időszakhoz képest mára kezd visszatérni, az egymáson való segítés egyre több formában jelen van a társadalomban. A Fiatalok Fehérvárért egyesületnek 20-25 aktív, szerződött önkéntese van, valamint 10-15 alkalmi munkára becsatlakozó taggal számolhat.