-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Bővül az autóbuszjáratok menetrendje a Sóstó Ipari Parkban
A Sóstó Ipari Parkban működő cégekkel egyeztetve újabb autóbuszjáratok beállítására kerül sor március 15-től. A képviselőtestület a pénteki közgyűlésen tárgyal a menetrend módosításról, amely a 15, 15A és 15Y jelzésű járatok jelenti.
2015.02.24. 14:34 |
A Sóstó Ipari Parkban működő cégekkel egyeztetve újabb autóbuszjáratok beállítására kerül sor március 15-től. A képviselőtestület a pénteki közgyűlésen tárgyal a menetrend módosításról, amely a 15, 15A és 15Y jelzésű járatok jelenti.

Székesfehérvár Önkormányzata rendszeresen egyeztet a közösségi közlekedést érintő kérdésekről a helyi szolgáltatóval, hogy a menetrendet a lehető legjobban az utazási igényekhez igazítsák. A rendszeres felülvizsgálat során változtatásokra is sor kerül, legközelebb éppen március 15-étől módosul a menetrend.
„A képviselőtestület pénteki ülésén tárgyal majd a Sóstó Ipari Parkban felmerült hivatásforgalmi igényekről. Igazán örömteli az ott működő cégek bővülése, valamint az, hogy új műszakok beállítására is szükség volt. A város többek között úgy tudja segíteni a gazdaság szereplőit, hogy a műszakváltások időpontjára is tekintettel van, a jelentős számú munkavállaló utazásához igazítja a helyi autóbuszjáratok menetrendjét.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A cégek jelzéseit az utasszámlálás adatai is alátámasztották, így a 15-ös és a 15A jelzésű járatok menetrendjét is rásegítő járatokkal bővítik március közepétől. Munkanapokon a Csapó utcából 7.35-kor induló és a Flaga Gáz Kft-től 16.33-kor induló autóbuszokkal egészül ki az ipari parkot érintő autóbusz menetrend. A 8.00-16.30 óráig tartó munkarendhez igazodva így a dolgozók kényelmes utazása biztosított lesz. Szabadnapokon is szükség van a bővítésre, így a Csapó utcából 13.25-kor és 21.25-kor, míg a Lorangertől 6.10-kor, 14.10-kor és 22.10-kor indul két-két autóbusz egyszerre.
A „rásegítő járatok” mellett a "15Y" jelzésű autóbusz-járat esetében bővítésre került sor, amely egy újonnan induló műszakot szolgál majd ki. Munkanapokon az eddigi 5.35-ös és 6.30-as mellett 13.30-kor indulnak járatok a Csapó utcából a Logisztikai Központba, míg a városközpont felé közlekedő 14.10-es és 15.10-es mellett 22.10-kor is indítanak egy járatot.