Business Superbrands elismerés a Videotonnak

 A Videoton Holding 2011. után, 2013-ban ismét elnyerte a rangos Business Superbrands elismerést, amelyet az üzleti szektor márkái közül a legkiválóbbaknak osztanak ki. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történt, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehetett. A 75 éves múlttal rendelkező Videoton az elmúlt három évben folyamatosan növekedett és tavaly eddigi legmagasabb árbevételét érte el.
2013.09.24. 10:06 |
 A székesfehérvári Videoton Holding ZRt. 2011. után, 2013-ban ismét elnyerte a rangos Business Superbrands elismerést, amelyet az üzleti szektor márkái közül a legkiválóbbaknak osztanak ki. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történt, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehetett.

  Az oklevelet Ottó Krisztina a Superbrans Magyarország key account menedzser adta át Horváth Csabának a Videoton Értékesítési és Marketing igazgatójának.
 Idén hatodik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a rangos díjakat. A 16 tagú, független szakemberekből álló zsűri az üzleti szektor (B2B) legkiválóbbjait díjazta, azaz olyan magyarországi cégeket, melyek nem elsősorban fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki. A bizottság elé kerülő jelöltek listája a Dun&Bradstreet adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 vállalatot tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű magyarországi cégek csakúgy, mint a kisebb vállalkozások, melyek valamennyien az üzleti élet kiválóságainak számítanak.
 
A 75 éves múlttal rendelkező Videoton Holding ZRt. stabil pénzügyi helyzetének és piaci pozíciójának köszönhetően az elmúlt három évben folyamatosan növekedett és 2011 után 2012-ben is eddigi legmagasabb árbevételét érte el. A Business Superbrands elismerés, amely szakmai alapon emeli ki a Videotont a legjobbak közül, pozitív visszajelzést ad a vállalatnak, tanúsítva annak eddigi sikerességét és eredményeit.
 A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A cég székesfehérvári székhellyel Magyarországon 9, Bulgáriában (Stara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) 1-1 telephellyel rendelkezik. A Videoton egyrészről egy professzionális, regionális, integrált szerződéses gyártó vállalat, másrészről a Videoton saját technológiáinak és kompetenciáinak bázisán alkatrészek, szerelvények, és modulok multi-technológiájú beszállítója az elektronika, műanyag fröccsöntés, lemezmegmunkálás, mechanikai megmunkálás, szerszámgyártás, felületkezelés és a szerelési tevékenységek terén. A közel 8000 főt foglalkoztató Videoton árbevétele 98,5 milliárd Forint volt 2012-ben.

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.