-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Büntetőkkel nyert a Briancon a felkészülés jegyében
Kevesebb, mint egy hónappal az Erste Bank Eishockey Liga rajtja előtt hazai környezetben is bemutatkozott az Alba Volán SC újjá alakult csapata. A felkészülési mérkőzések sorában a francia bajnokság ezüstérmese, a Briancon ellen korcsolyáztak jégre a fehérváriak. A rendes játékidőben elért döntetlen után a Briancon büntetőkkel nyert. Alba Volán SC 2–3 HC Briancon (1-1, 0-1, 1-0, 1-2) büntetőkkel
2008.08.22. 21:24 |
Kevesebb, mint egy hónappal az Erste Bank Eishockey Liga rajtja előtt hazai környezetben is bemutatkozott az Alba Volán SC újjá alakult csapata. A felkészülési mérkőzések sorában a francia bajnokság ezüstérmese, a Briancon ellen korcsolyáztak jégre a fehérváriak.A találkozó elején álmoskásan mozgott mindkét együttes, nem robogtak irtózatos iramban a felek, s a hibaszázalék sem volt éppen alacsony. Azért láthatott szép jelenteket a 600 fős publikum sőt, a 12. percben tapsolhatott is, hiszen egy óriási védelmi hibát kihasználva, Blake Forsyth lőtte az árván maradt korongot az üresen tátongó kapuba. A fehérváriak kanadai légiósa nem kezdett tehát rosszul új együttesében… A folytatásban inkább Hetényi Zoltánnak akadt dolga, többször is hatástalanítania kellett a brianconi löketeket, mígnem a 17. percben már tehetetlen volt: ajtó-ablak helyzetben képtelen volt hibázni Dufour, és egyenlített.
A második periódust emberfórban kezdte a Volán, de nem sikerült igazi gólhelyzetet kialakítani. Teljes létszám ellen sem ment, Satossarinak nem volt sok dolga, a fehérvári támadások a kaputól négy méterre rendre elhaltak. A franciák annál frissebben mozogtak, s a 27. percben a Briancon szlovén csapatkapitánya Edo Terglav remek egyéni teljesítménye végén már 2-1-re vezettek a vendégek. A folytatásban sem termett sok babér Palkovicsék számára, a támadások nem voltak átütő erejűek, a francia védők pedig gyakran köszönhették meg az eladott korongokat.
A záró harmad igazán élvezetes játékot hozott. A Volán felpörgött, irányított, és komoly veszély alatt tartotta a kitűnően védő Satossari ketrecét. Kovács Csaba ziccere már jelezte, lesz még gyümölcse az erőfeszítéseknek, s ez a 48. percben góllá is érett. Remek Ocskay-Palkovics összjáték után utóbbi mattolta a ziccer végén a vendégek portását, 2-2. A találkozó hátralevő részében is volt lehetősége a Volánnak, de a helyzetek kimaradtak, így az összecsapást követő büntetősorozat döntött a győztes kilétéről. A fehérváriaknál csak Todd Jackson értékesítette a büntetőt, míg a túloldalon Vas Márton és Raux talált Hetényi kapujába, így végül a Briancon nyert 3-2-re. A tét nélküli párharc szombaton 19 órakor folytatódik.
Alba Volán SC 2–3 HC Briancon (1-1, 0-1, 1-0, 1-2) büntetőkkel
Székesfehérvár, 600 néző
Vezette: Gebei (Kovács, Nagy)
AV: Hetényi – Tokaji, Horváth, Vaszjunyin, Ocskay (1), Palkovics 1 (ee), Forsyth 1, Byström, Kovács, Nagy G., Jackson, Jobb, Ondrejcik, Fodor, Fekete, Sofron, Hegyi, Hajós, Tóth, Rajz. Vezetőedző: Ted Sator
Briancon: Satossari – Szélig, Dermigny, Terglav 1 (1), Boldron, Dufour 1, Larsson, Lee, Raux, Vas, Gagne, Cocetta, Leveque, Chauvel, Perez, Rohat, Groleau, Seikkula, Gonnet. Vezetőedző: Basile Luciano