Brückner Ákos Előd ciszterci plébános adventi gondolatai

Várakozunk… Mire? Kire? Már Kínában is van karácsony, - Európa mintájára - az úgynevezett karácsony. Persze: a vásárlásra és az ajándékozásra. Ez hasznos is, szép is. De van-e ennek a hatalmas akciónak adventje, a pillanatnyiságon túli távlata?

Advent. Eljövetelt jelent, sőt, hogy személyesen eljön Ő, aki nem csupán eszme és nem megvásárolható árucikk.

Talán csak Krisztus korában, a Római Birodalom lassú szétcsúszásában volt akkora a szótér-vágy, (a görög szótér, 'megváltó' szóból; megváltástan, a dogmatika megváltással foglalkozó része) a megmenekülés vágya: valaki hiteles eljövetelére, mint ma. Hiszen a furcsa misztériumvallások, a szétesett többisten-hit, a császárimádás kényszere nem adott kielégítő választ az emberi szív végtelennek feszülésére. Az ezeknek megfelelő mai kínálatok sem. Az igazi adventet megtalálni, megragadni azért is nehéz, mert annyira felfokozott, felzaklatott lett a világunk, hogy az ember még saját magát is alig találja meg: önmagát, a szívét, lelkét, a lelke gazdáját.

Pedig szerényen elérhetőek kultúránk olyan kincsei, fogódzói, amelyek gyógyíthatnának minket. Idézhetnénk például egy verset. Az erdélyi Kájoni Kódexből való, 1651-es lejegyzésében „a legszebb karácsonyi énekek méltó barokk párjaként” ajánlja, a latin eredetiből, Sík Sándor, a professzor, a szerzetespap-költő. A kései gótikus rím csilingelése, a magyar betlehemes játék parasztosan meghitt környezetét idézi.

Ha a kedves olvasó arra méltatta e sorokat, hogy idáig vállalta azok mondanivalóját, akkor adventi jó szándékkal ajánljuk; hagyja, hogy lassanként csend, béke, bizalom ébredjen a szívében, miközben úgy ízlelgeti a rímeket, sorokat, mint a mézeskalácsot.

Akkor talán derűsebb, kedvesebb, józanabb, tisztább lesz a ránk köszöntő ünnepkör, mind az olvasóknak és környezetüknek. Talán igazán találkozhatnánk is Azzal, aki szenvedélyes szeretettel idén is eljön.

Karácsonyi himnusz
(XVII. századi ismeretlen magyarországi szerző)

Égi kertek permeteltek
Mámorító harmatot.
Mind a mennyek daltól zengnek,
Ujjongnak az angyalok.

Köszöntsétek, szántók, rétek,
Kik most kizöldeltetek,
Fürge csorgó s ti mosolygó
Nagy hegyek, a Kisdedet.

Sírva nézi, úgy becézi
Egyszülöttét Mária,
Néz ragyogva, mosolyogva
Szűz Anyjára szent Fia.

Jön a pásztor barikástól:
Jézus szentebb aklot ád.
A Fiúnak sípot fúnak
S énekelnek eklogát.

Még a néma ócska széna,
Még a jászol is nevet,
Úgy karolja, úgy apolja
A megváltó Kisdedet.

Ottan állván, édes álmán
Jó barmok virrasztanak,
Ráhajolnak, udvarolnak
És fel-felsóhajtanak.

A kis házra havat rázva
Rárohannak a szelek.
Jaj puhácska kis babácska
Testecskéje didereg!

Édesanyja rácsavarja
Durva pólyarongyait,
Avval ójja Alkotója
Ázó-fázó tagjait.

Lelkem vágya: Krisztus ágya
Szívem immár hadd legyen,
Testem szalma, jászol alma
S istállója kebelem.

fordította: Sík Sándor