-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Brájer Éva - kulturális és szociális ügyekért felelős alpolgármester
Brájer Éva harmadik ciklusát kezdte meg Maroshegy egyéni képviselőjeként és a másodikat kulturális és szociális ügyekkel foglalkozó alpolgármesterként. A 2010 és 2014 közötti önkormányzati időszakban Székesfehérvár kulturális és történelmi jelentősége jelentősen megváltozott, a város visszanyerte rangját országosan is.
2014.11.03. 06:17 |
Brájer Éva harmadik ciklusát kezdte meg Maroshegy egyéni képviselőjeként és a másodikat kulturális és szociális ügyekkel foglalkozó alpolgármesterként. A 2010 és 2014 közötti önkormányzati időszakban Székesfehérvár kulturális és történelmi jelentősége jelentősen megváltozott, a város visszanyerte rangját országosan is.
Milyen utakat jártak ki a kultúra ösvényén, ami könnyű szívvel folytatható?
Az igazság az, hogy mindent elsorolni nem lesznek elegendőek ezek a sorok. Gondoljon bele, az előző ciklusban vette át a város a múzeum üzemeltetését, mára működik egy régészeti kiállítás, a bazilika előtt folyik az Árpád-kori ásatás. Vele párhuzamosan megkezdődött az Árpád-ház program, aminek központja a volt Köztársaság Moziba költözik. De hazatértek a Seuso-kincsek is, és már tervezőasztalon van a múzeum Koronázó térre megálmodott látogatóközpontja. Õszintén szólva bennem nem a dicséret, a dicsekedés munkálkodik, hanem a határtalan öröm.

A múlt, a történelem kötelez is, nem lehet csak a múzeumnál megállni!
Azt hiszem, megállásról beszélhetünk legkevésbé. A történelmi gyökerekből hajtott ki egy közösségi kulturális élet. Sokáig az augusztus 20. köré vont programok a színvonalas néptáncfesztivállal voltak egyenlőek, de mára egy új műfajt honosított meg Szikora János rendező a koronázási szertartásjátékkal. Beöltözött a történelmi belváros a fényfestés ruhájába, országosan elismert történelmi felvonulások otthona lett városunk. A megmozdult Fehérváron a turisztikai látogatószámok is emelkednek. A diákok kimozdulhattak osztálytermeikből, hogy a városházán interaktív történelemórákon vehessenek részt. De ott a májusi sportmajális, ahol háromszáz fehérvári egyesület ünnepel. A gyermekek nagy programja a Hetedhét Fesztivál.
Mi a helyzet a bölcsődékkel, óvodákkal?
Aki szülő, tudja, hogy az élete az elengedésről szól: a köldökzsinór elvágása, a szoptatás elhagyása, ballagás az iskolából, házasság – mind-mind az elengedésről szól. Ilyen a bölcsőde is, hiszen ez az első intézmény, ahol otthagyják szüleik picinyüket. Az itt folyó gondoskodást komolyan kell vennünk, és a bővítéseket folytatni kell. Óvodáink férőhelyeit is gyarapítottuk, ám ezzel sem állhatunk le! De a bővítéseken túlmutat, hogy megkezdtük a fogyatékkal született kicsik integrációját, ami megható, szívszorító érzéseket szült.
Talán itt említhetnénk meg a szociális intézmények bővítését is.
Én nem a szociális otthonokban látom a jövőt, hanem az otthoni ellátásban. Szemléletet és a vele járó intézményszerkezetet kell megváltoztatni, persze annak tudatában, hogy ezeket az intézményeket is fejleszteni szükséges. De legalább ennyire fontos az Östör Annamária képviselőtársammal megkezdett drogprevenció, amivel kötelességünk a helyes utat megmutatni fiataljainknak.