Bory mester több szemszögből – beszélgetés Magony Imre helytörténésszel

Bory Jenőt többnyire a nevezetes, romantikus Bory-vár létrehozójaként emlegetik a székesfehérváriak. Az alkotó azonban nem „csak” szobrászművész volt, építészként, festőként, pedagógusként, szakíróként is tevékenykedett. Az utóbbi években egyre részletesebben feltárt, páratlanul gazdag életművét ismerhetik meg az olvasók Magony Imre Bory Jenőről szóló monográfiájából. 
2020.11.16. 15:44 |
Bory mester több szemszögből – beszélgetés Magony Imre helytörténésszel

A kötetet először 2010-ben adták ki, majd 2019 végén jelent meg az újított kiadás bővebb ismeretanyaggal és immár színes fotókkal.

A kötet bemutatásra szervezett program az Aranybulla Könyvtárban november 11-én elmaradt, ám a képzőművészetre fogékony közönség sokat megtudhat az ismert helytörténész és lokálpatrióta szerzővel folytatott beszélgetésből is.

Mi ösztönözte Önt arra, hogy megújítsa, és ismét kiadja a 2010-ben készült monográfiát?

A kötet első kiadása elfogyott, és igény mutatkozott egy újabb megjelentetésére. Az utóbbi évtizedben előkerültek olyan Bory-művek, amik eddig ismeretlenek voltak, vagy tudtunk róluk ugyan, de nem ismertük a hollétüket, így ezeket az új kiadásba célszerű volt belevenni.

Mennyi ideig, hogyan dolgozott az új írásművön? Hol végzett gyűjtőmunkát?

Az elmúlt években, mivel Bory munkássága változatlanul foglalkoztatott, folyamatosan nyomon követtem az itt-ott felbukkanó műveket. Aukciókat böngésztem, és kutattam a gyanús, Borynak tulajdonított alkotások származásának a tisztázására. A kiadás előtti évben, a Lánczos-Szekfű Alapítvány ösztöndíjának támogatásával feldolgoztam és előkészítettem a nyomdai munkákra az anyagot. A Bory-vár gyűjteményébe bekerült és az ország más pontjain fellelt művek így teszik teljesebbé a Bory-életművet.

Miben több, másabb a 2019-es kiadás a korábbihoz képest?

Az új kötet nem csak újabb művekkel és kiegészített irodalomjegyzékkel bővült, hanem szebb is lett. A korábbi fekete-fehér fotókat teljes egészében színes, jobb minőségű fotók váltották fel.

Az Ön meglátása szerint hogyan változtathatja meg az újabb kiadvány a Bory Jenőről kialakult képet a székesfehérváriakban?

Bory Jenő elsősorban a róla elnevezett vár alkotójaként ismert a fehérváriak körében, de különösen igaz ez a nem itteni lakosokra. A kötetet kézbe vevők bepillanthatnak Bory Jenő hihetetlen gazdag életművébe. Az építész, szobrász, festő, kutató és tanár Bory alkotói teljesítményére nem csak a fehérváriak, de az azt megismerő "idegenek" is joggal lehetnek büszkék.

A kötet a Bory-várban és a Vajda János könyvesboltban kapható, és természetesen megtalálható a könyvtárakban is.

Interjú

  1. A várost és polgárait szolgáljuk

    A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.

    2026.03.10.
  2. A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral

    Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.

    2026.03.06.
  3. Költségvetés 2026

    Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.

    2026.02.20.
  4. Az Ikarustól a tigriscápákig

    Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.

    2026.01.26.