Bolondballagás 2026 – több mint nyolcszáz diák vonult végig Fehérvár Belvárosán

A jókedvű végzősök vidám jelmezekben vonultak végig a Fő utcán, mosolyt csalva az arra sétálók és az ablakokból integetők arcára is. Ezután a Zichy ligetnél felállított színpadon mutathatták be produkcióikat diáktársaik, a zsűri és az érdeklődő közönség nagy örömére.
2026.04.28. 14:58 |
Bolondballagás 2026 – több mint nyolcszáz diák vonult végig Fehérvár Belvárosán

Kedden délelőtt szokatlan látvány fogadta az arra sétálókat a Palotai Kapu téren: a gyülekező Hupikék törpikék mellett Kung Fu Pandák próbálták a koreográfiát, miközben a bőrdzsekis greaserek és pörgőszoknyás lányok ufókkal, cápákkal és egy óriás békával társalogtak. Hamarosan befutott a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatóiból alakult PTE Brass Band is, így a színes sokadalom karneváli hangulatban, Hókuszpók vezetésével elindult a Belvároson át a Zichy liget felé.

A résztvevő 36 középiskolás osztály több mint 800 diákját Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy az idei évben rekordszámú jelentkezőt vonzott a székesfehérvári Bolondballagás, majd jó bulizást és olyan produkciókat kívánt a fiataloknak, amikkel alaposan megnehezítik a zsűri dolgát.

Összesen 24 osztály vállalkozott arra, hogy a színpadon is megmutatja magát. A végzős osztályok bemutatóit háromtagú zsűri értékelte: Mészáros Attila alpolgármester, Bakonyi Lili Eszter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Móricz Diána, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ operatív vezetője. A zsűri elnöke gratulált a diákok produkcióihoz és megerősítette, hogy a hagyományokhoz hűen idén is minden, a Bolondballagáson résztvevő osztály támogatást kap a bankett megrendezéséhez.

A szoros versenyt hozó produkciók értékelését követően a legjobb csapatnak járó 175 ezer forintos fődíjat a Kung Fu pandás előadásuknak köszönhetően a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 12/A osztálya nyerte. Második helyen végzett és 125 ezer forinttal gazdagodott a „nyugdíjas produkciót” bemutató Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 12/A osztálya, míg harmadikként a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 12/A-s Hupikék törpikéi zártak, akik 100 ezer forint hozzájárulást kaptak az érettségi bankettjük költségeihez. Különdíjban és 75 ezer forint jutalomban részesült a Székesfehérvári SZC I. István Technikum 13/B osztályának zenés-táncos bemutatója. A többi, produkcióval készülő osztály 50 ezer, a felvonulók pedig 25 ezer forintot használhatnak fel.

A felvonulás, a színpadi bemutatók és eredményhirdetés után a ballagók DJ Koósz Milánnal bulizhattak a téren. A Ballagási hét szombaton délelőtt a városi ballagással folytatódik majd Székesfehérvár főterén.


Így bolondoztak ballagás előtt a fehérvári végzősök akkor, amikor a mostani ballagók születtek.