-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Bohém Színjátszók mutatják be a Cabaret musicalt a Fehérvári Civil Központban
H. Varga Tamás 2018-ban alapított egy színjátszó kört, ahova a fiatalok tartozhatnak, második otthonra találhatnak.
A Bohém Színjátszó nem színészképző, sokkal inkább személyiségfejlesztés, ahol a fiatalok önmaguk lehetnek, és bátorságot szerezhetnek ahhoz, hogy kifejezzék magukat. A társulat töretlenül fejlődik és folyamatosan várja az ifjú tehetségeket. Évente kettő vizsgaelőadást rendeznek, félévkor egy prózai darabot, év végén pedig egy musicalt mutatnak be. Ilyen volt például A dzsungel könyve, a Csoportterápia, valamint Márai Sándor - Füveskönyvének feldolgozása.
A csoport legújabb bemutatója, egyben 2022-es évzáró vizsgaelőadása a Cabaret című musical lesz, melyet 2022. május 6-án, pénteken 17.00 órakor láthat a közönség a Fehérvári Civil Központ színpadán. Jegyeket 3.500 forintos áron az alábbi elérhetőségeken lehet vásárolni: +36 30 65 88 350 szekesfehervari.bohem@gmail.com.