-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Blake Forsyth-tal szerződést bontott az Alba Volán
42 alapszakasz-mérkőzés után a tabella 10. helyén áll az Alba Volán SC, és egyre távolabb kerül a rájátszástól, hiszen a rivális Graz már hét pontos előnnyel áll a play-off tagságot jelentő nyolcadik helyen. A fehérváriak a hátralevő összecsapásokon mindent megtesznek a felzárkózásért, de már egy légiós játékossal kevesebben. A szakosztály január 8.-án szerződést bontott Blake Forsyth-tal.
2009.01.09. 14:12 |
42 alapszakasz-mérkőzés után a tabella 10. helyén áll az Alba Volán SC, és egyre távolabb kerül a rájátszástól, hiszen a rivális Graz már hét pontos előnnyel áll a play-off tagságot jelentő nyolcadik helyen. A fehérváriak a hátralevő összecsapásokon mindent megtesznek a felzárkózásért, de már egy légiós játékossal kevesebben. A szakosztály január 8.-án szerződést bontott Blake Forsyth-tal. A kanadai védő nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 42 meccsen 10 pontot gyűjtött, azonban a +/- mutatója a leggyengébb a csapatban, és szinte a teljes EBEL-mezőnyben, -19 az eredménye abban a statisztikában, mely egy játékos lőtt és kapott góloknál jégen való jelenlétét összesíti. A 29 éves hátvéd helyére nem igazol senkit a Volán, ebben a szezonban már nem lesz mozgás a keretben. Annyi változást azért hoz a soron következő Linz elleni derbi, hogy akár bemutatkozhat a fiatal beck Maklári Erik, aki a Farmcsapatból került fel az EBEL-keretbe.