-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Biztonságos város - kérdőíves lakossági felmérés indul
Kérdőíves kutatással szeretnék jobban megismerni a fehérváriak közbiztonságról alkotott véleményét. A "Közbiztonság fejlesztése Székesfehérvár szolgálatában 2016" elnevezésű munkacsoport lakossági fórumokon már több alkalommal mérte fel a résztvevők közbiztonsághoz fűződő tapasztalatait, most pedig - kiszélesítve a kört – Székesfehérvár teljes területén végeznek reprezentatív felmérést a bűnmegelőzésről.
2016.04.11. 13:45 |
A "Biztonságos város" címmel most induló lakossági felmérésről számoltak be csütörtökön a kutatást végző szakemberek, akik az anonim mintavételben érintett csoportokról, valamint a kérdőíveken szereplő kérdéssorról is tájékoztattak. A kérdőíveket, amelyek a fehérváriak szubjektív és objektív biztonságérzetét is vizsgálják, a Magyar Városkutató Intézet készíti el.

.A felmérés abban segíti a szakemberek munkáját, hogy jobban megismerjék, teljesebb képet kapjanak a székesfehérváriak közbiztonságról alkotott véleményéről, tapasztalatáról. A kérdőívet összeállító Magyar Városkutató Intézet részéről Ruff Tamás, szociológus elmondta, hogy a szubjektív és az objektív biztonságérzet szempontjából próbálták megfogalmazni a kérdéseket, amikkel felmérik, hogy a fehérváriak mit értenek biztonság alatt, mennyire tartják fontosnak a közbiztonságért dolgozó szervezetek munkáját, mit gondolnak munkájuk hatékonyságáról és azt is, hogyan változott a közbiztonság helyzete Fehérváron? Vizsgálják majd azt is, hogy a lakók szűkebb környezetében, családjában milyen jogsértések történtek.

A kérdőív második felében olyan kérdéseket fogalmaznak meg, amiből az emberek félelmeire, gondolkodásmódjára lehet következtetni, illetve a vagyonvédelem és a gyermekvédelem is középpontba kerül. Az április 15-én induló kutatást személyes felkereséssel végzik a Magyar Városkutató Intézet szakemberei. Véletlen mintavétellel választják ki a résztvevőket, akiket a kérdezőbiztos az otthonukban keres fel. A személyes megkeresés ellenére a kutatás teljesen névtelen, azaz egy válaszadó sem lesz beazonosítható, azonosításra alkalmas adatot nem is kérdeznek a biztosok.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata idén januárban hozott létre munkacsoportot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló „Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével” program koordinálására. A Kincses Zsolt Dávid hatósági főosztályvezető vezetésével működő munkacsoport múlt heti ülésén – a tagok konstruktív véleménycseréit követően - egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Városkutató Intézet által összeállított kérdőívet, így hétvégén indulhat is a személyes felkeresésen alapuló kutatás.