-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Betegség miatt elmarad az Asszonyok-írók című előadás
Gyulai Zsuzsa előadóestje, a V54 Színház és Kultúrtérben november 22-re meghirdetett Asszony-írók című előadás betegség miatt elmarad. Az előadást mielőbb pótolják.
2024.11.22. 08:17 |
Legközelebb szombaton, szintén a V54-ben 19 órakor Czeller Péter: Tabbouleh című darabja látható.
A Prospero Színkör a kellemetlenség miatt a nézők szíves megértését és elnézését kéri, és sok szeretettel várja a nézőket a Prospero Színkör további előadásain.