Benyújtotta a 2014-es költségvetést a város polgármestere

 Szerdán délelőtt, 45 nappal a központi költségvetés hatályba lépése után az előkészítésért felelős dr. Bóka Viktor jegyző átadta a tervezetet dr. Cser-Palkovics Andrásnak, hogy Székesfehérvár polgármestere benyújthassa azt a képviselőtestületnek. "Fő szempont volt korábban, hogy működési hiánya ne legyen a városnak, ezt mára sikerült stabilan elérni. Nem terveztünk a korábbi években sem, így 2014-ben sem lesz hitelfelvétel és ahogy 2013-ban, úgy idén sem lesz folyószámlahitele Székesfehérvárnak." - mondta a város polgármestere.
2014.02.05. 12:15 |
 Szerdán délelőtt, 45 nappal a központi költségvetés hatályba lépése után az előkészítésért felelős dr. Bóka Viktor jegyző átadta a tervezetet dr. Cser-Palkovics Andrásnak, hogy Székesfehérvár polgármestere benyújthassa azt a képviselőtestületnek. A rendeletről február 14-i ülésén tárgyal majd a közgyűlés.
 
  Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatalon keresztül még szerdán eljut minden képviselőhöz a 2014-es költségvetés tervezete, ami meghatározza a város 2014-es működését, fejlődését és kihat a következő évekre is. A fejlesztések tekintetében kiemelte, hogy csak fenntartható fejlesztéseket végez a város hitelfelvétel nélkül és addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. Kiemelte az adósságkonszolidációt, valamint a 2012-ben és 2013-ban érkezett év végi kormányzati támogatásokat is. „Fő szempont volt korábban, hogy működési hiánya ne legyen a városnak, ezt mára sikerült stabilan elérni. Nem terveztünk a korábbi években sem, így 2014-ben sem lesz hitelfelvétel és ahogy 2013-ban, úgy idén sem lesz folyószámlahitele Székesfehérvárnak.”
 Fontosnak nevezte, hogy már jelenleg is rendelkezésre áll jelentős tartalék, ami biztosítja a működés stabilitását. A fejlesztésekről pedig nem a következő évek terhére, hanem az adott pillanatban rendelkezésre álló források tekintetében kell dönteni. Elmondta továbbá, hogy a jelenlegi tartalékból 3.9 milliárd forint a költségvetés végrehajtása esetén is rendelkezésre áll majd. "Fontos, hogy ezt a jelentős tartalékot a városnak nem kell működésre igénybe vennie, kizárólag fejlesztésekre fordítja ezt az önkormányzat." Az adósságkonszolidációval kapcsolatban elmondta, hogy 2013 és 2022 közötti adósságszolgálat helyett a forrásokat fejlesztésekre tudja felhasználni Fehérvár. „Folytatni szeretnénk a Saára Gyula-programot, elindítottuk az Ybl Miklós Intézményfelújítási Programot, amelynek keretében többek között a Maroshegyi Óvoda bővítésére, és így a férőhelyek számának növelésére is lehetőség nyílik. Ezen felül lesz egy keret a vállalkozások támogatására mintegy hatvan millió forinttal, és az egészségügyi támogatásokat, illetve a közbiztonság fejlesztését is támogatja a költségvetés.”
 A költségvetés főösszege 28.4 milliárd forint, melyből várhatóan mintegy 15 milliárdnyi saját bevétele lesz a városnak. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy 2013-ban 10.5 milliárdnyi iparűzési adót fizettek a városban működő vállalkozások a Philips nélkül. „Másfél év alatt a fehérvári ipar kinőtte a Philips távozását, ez pedig jól jelzi, hogy Fehérvár ipara magyar és európai szinten is versenyképes.” A helyi adók kapcsán felhívta arra is a figyelmet, hogy fehérvári magánszemély helyi adót 2014-ben sem fog fizetni az önkormányzatnak.
 
 Egészségügyre mintegy félmilliárd forintot fordít a város, szociális területre 2.2 milliárd forintot költ, melyből az intézményrendszer fenntartását és kistérségi feladatok is finanszíroznak. Kultúrára 2.5 milliárd forint, sporttámogatásra pedig nem egészen egymilliárdot fordít az önkormányzat. A fejlesztésekkel összefüggésben pedig a társadalmi felelősségvállalás erősítése is a tervek között szerepel. Sporttal kapcsolatban elhangzott, hogy a Bregyó költségvetése az atlétikai centrum fenntartása miatt növekszik és szeptemberben a sátor is visszakerül a strandmedence fölé.
 
 A kiemelt projektek, mint a Koronás Park, a Szociális Városrehabilitáció Szárazréten és Mártírok útja felújítása mellett 3.4 milliárd forintnyi fejlesztést végez majd a város saját erőből. A Saára Gyula-program folytatása, a jégkorong "C" pálya megépítése, az általános iskolai tornatermi felújítás, az Árpád-ház program elindítása, illetve az ivóvíz és csapadékvíz infrastruktúrájának korszerűsítése is az idei tervek között szerepel. A közbiztonság növelése érdekében pedig elindult egy olyan program, ami a közterület-felügyeletet és a térfigyelő kamerarendszert is fejleszti.
 
 Cser-Palkovics András hangsúlyozottan kiemelte, hogy „ez nem választási költségvetés, mert ha az lenne, elkölthetnénk még további 3.9 milliárd forintot fejlesztésekre. Ez azonban fontos tartalék, mert a 2020-ig tartó EU-s költségvetési intervallumban megjelenő pályázatok önerejéhez is felhasználható lesz. Pénzügyi értelemben megtehetnénk, de a város életének érdekében nem tesszük. Bízom abban, hogy a közgyűlés elfogadja a 2014-es költségvetést jövő héten pénteken.”
 Bóka Viktor jegyző elmondta, hogy a jogszabályok szerint a központi költségvetés hatályba lépése után 45 nappal kell benyújtani a helyi költségvetést. Elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatal tekintetében nagyon fontos lesz a Városház tér 2-es számú épületének tetőfelújítása, mert a tartószerkezet nagyon rossz állapotban van már, továbbá a Városháza homlokzatfelújításának kérdése is eldől idén, csakúgy, mint az ablakcsere. Szakértői véleményekre várnak jelenleg, hogy elegendő-e a felújítás, vagy teljesen újakra kell cserélni a nyílásszárókat, illetve a homlokzatot. Reményét fejezte ki, hogy feszes gazdálkodással a hivatal is hozzájárul az idei stabil működéshez.

Gazdaság

  1. A sportélet és gazdasági háttere

    A rendezvény középpontjában Székesfehérvár és a vármegye sportélete állt. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a város sportklubjainak vezetői osztották meg gondolataikat egyesületük jelenéről, jövőbeni terveiről, valamint a klubok és a vállalkozók együttműködésében rejlő lehetőségekről. Dr. Cser-Palkovics András a Videoton jövőjéről is szólt.

    2026.06.11.
  2. A FIFA-vbtől a védelmi iparig

    Victor Fedeli, Ontario gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtési és kereskedelmi minisztere tett látogatást a Continest székesfehérvári gyárában, ahol a vállalat vezetésével folytatott megbeszéléseken a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségei, valamint a Continest innovatív összecsukható konténertechnológiájának kanadai alkalmazási lehetőségei kerültek fókuszba.

    2026.06.03.
  3. VOSZ fórum júniusban

    A megyei sportélet gazdasági háttere és a sporttal kapcsolatos tervek lesznek a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által rendezett harmadik vállalkozói fórum fókuszában. A június 10-én reggel 08.00 órakor kezdődő találkozóra szeretettel várják a vállalkozókat, azonban előzetesen regisztrálni szükséges!

    2026.06.03.
  4. Fejérben is felmérik a mezőgazdaság szerkezetét

    A Központi Statisztikai Hivatal az ország 969 településén végzi el az Agrárium 2026 elnevezésű összeírást, amelynek során Fejér vármegyében közel 2000 gazdálkodó válaszait várják. A KSH szakemberei számítanak a gazdák együttműködésére, a nem kiemelt egyéni gazdaságoknak május 31-ig van lehetőségük az online válaszadásra, ezt követően összeírók keresik fel azokat, akiktől online nem érkezett adat.

    2026.05.27.