Bemutatkozott a petanque, mint diákolimpiai sportág

A francia eredetű játéknak nemrégiben bemutató napja volt Fehérváron, most pedig a Zichy-ligetben rendezték a regionális diákolimpiai döntőt, amely egyben országos elődöntő is volt. Több mint tíz éve szerepel már a diákolimpia programján a petanque, a fehérvári versenyen négy iskola diákjai vettek részt.
2015.04.22. 08:57 |
A francia eredetű játéknak nemrégiben bemutató napja volt Fehérváron, most pedig a zichy-ligetben rendezték a regionális diákolimpiai döntőt, amely egyben országos elődöntő is volt. Több mint tíz éve szerepel már a diákolimpia programján a petanque, a fehérvári versenyen négy iskola diákjai vettek részt. Az eredmények szerint a Vörösmarty Általános Iskola lehet a városi bázis.
Kulmann Miklós, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola testnevelője elmondta, felkérést kaptak a szövetségtől, hogy rendezzék meg a régió diákolimpiai versenyét, amelyről a legjobbak eljuthatnak az országos döntőbe is. Ezt évek ótas Sárváron rendezik, és a Zichy-ligetben felsorakozó, négy iskolából érkezett tizenegy csapat (csaknem ötven diák) nagy részének esélye is volt eljutni a fináléba.
A petanque-ban együtt versenyeznek lányok és fiúk, három korcsoport küzdelmeit rendezték Székesfehérváron. Akárcsak két hete, a sportág bemutató napján, ezúttal is itt voltak a szövetség képviselői, és ismét elhangzott, hogy a város újabb bázisa lehet ennek a népszerű szabadidős sportnak. Koncentrálás, némi ügyesség, jó célzás - a fizikai teljesítmény helyett petanque-ban inkább ezeken van a hangsúly. A Franciaországban főleg parkokban játszott sportág jól mutatott a Zichy-ligetben is, a murvás felületen négy pályát alakítottak ki a szervezők.
A versenyen triplett és duplett kategóriában mérkőztek a csapatok. Triplettben a 3. és 4. korcsoportban a Vörösmarty iskola nyert. 5. és 6. korcsoportban az agárdi Chernel iskola volt a legjobb, a legnagyobbak között a lány triójuk nyert! Duplettben egy korcsoport versenyzett, itt is az agárdiak voltak a legjobbak.