-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Bemutatják a Sakkpalota programot az István Király Általános Iskolában
Nyílt tanítási órákat szerveznek február 25-én, szerdán délelőtt a Székes- fehérvári István Király Általános Iskolában. A harmadik órában a szülők megismerhetik a Sakkpalota képességfejlesztő foglalkozást, melyet a városban elsőként ebben az intézményben indítottak el. Ezen képességek megléte elengedhetetlen a sikeres tanítási-tanulási folyamatban.
2015.02.23. 08:58 |
Nyílt tanítási órákat szerveznek február 25-én, szerdán délelőtt a Székesfehérvári István Király Általános Iskolában. A harmadik órában a szülők megismerhetik a Sakkpalota képességfejlesztő foglalkozást, melyet a városban elsőként ebben az intézményben indítottak el. Ezen képességek megléte elengedhetetlen a sikeres tanítási-tanulási folyamatban.

Az István Király Általános Iskolában február 25-én, szerdán 08.00-08.45 óra között a magyar és az angol, majd 09.00-09.45 óra között a magyar és a matematika tantárgyak oktatását kísérhetik figyelemmel a szülők, mindkét óra a negyedik évfolyamon zajlik.

A harmadik órában, 10.00-10.45 között mutatják be a Sakkpalota foglalkozást, melyet elsőként ebben az intézményben indítottak el Székesfehérváron. A Polgár Judit Sakk Alapítvány által kidolgozott egyedülálló, új módszertani program fejleszti az iskolások képességeit, logikus és kreatív gondolkodását és előmozdítja a különböző tantárgyak elsajátítását. Ezen képességek megléte elengedhetetlen a sikeres tanítási-tanulási folyamatban. A Sakkpalota foglalkozáson jelen lesznek Brájer Éva és Mészáros Attila alpolgármesterek is.