Belvárosi séta a hontalan állatokért szerda délután Székesfehérváron

A magukra hagyott, hontalanul tengődő állatok sorsása és a segítségnyújtás fontosságára hívja fel a figyelmet a Belvárosba tervezett sétával a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Szeretettel várnak minden állatbarátot és együttérző polgárt a programra, amely augusztus 16-án, szerdán 16.00 órakor a Kossuth utcából indul.
2017.08.14. 12:21 |
Belvárosi séta a hontalan állatokért szerda délután Székesfehérváron
Egészen decemberig tartó programsorozattal ünnepli 25 éves fennállását a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. A rendezvények keretében augusztus 16-án, szerdán belvárosi sétát szerveznek Székesfehérváron, hogy felhívják a figyelmet a kidobott, sorsukra hagyott állatok helyzetére, az örökbefogadás és a segítségnyújtás fontosságára, a tömeges szaporítás megállítására, illetve az állatvédő szervezetek és az önkéntesek áldozatos munkájára.A séta szerdán a Kossuth utcából indul, a gyülekező a Petőfi utcai saroknál lesz 16.00 órakor. A menet a Hősök tere érintésével a Városház téren és a Fő utcán át egészen a Vörösmarty Színház előtti térig tart, majd ugyanezen az útvonalon vonulnak vissza a résztvevők.

A programhoz bárki kapcsolódhat akár saját kedvencével is. A szervezők nagy szeretettel várják az állatbarátokat és minden kedves, együttérző érdeklődőt!

Fehérvári színes

  1. Nívódíjas MET Aréna

    Ünnepélyes keretek között avatták fel a 2025. évi Építőipari Nívódíj elnyerését tanúsító táblát a székesfehérvári MET Arénában. A multifunkcionális csarnok nemcsak a hazai jégkorongsport modern fellegvára, illetve számos sportág nemzetközi versenyei és kulturális programok méltó otthona, hanem innovatív műszaki megoldásaival és fenntartható kialakításával a hazai építőipar egyik kiemelkedő teljesítménye is.

    2026.03.18.
  2. Természettudományos kalandozás

    Tizenöt csapat vett részt a tavaly szeptemberben indult Kalandozás a Természettudományok Birodalmában elnevezésű vetélkedőn, amelynek döntőjét szerdán tartották a Vasvári Pál Általános Iskolában. A komoly felkészültséget kívánó, komplex versenyt a Zentai Úti Általános Iskola Barnamedvék nevű csapata nyerte.

    2026.03.18.
  3. Jótékonysági csokigyűjtés

    Március 21-én, szombaton 17 órakor a Falco KC Szombathely látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A rangadó előtt az Alba Fehérvár jótékonysági csokigyűjtést szervez, amellyel kosárlabdázóink a Velencei Vadvirág Gyermekotthon kis lakóinak húsvétját szeretnék szebbé varázsolni.

    2026.03.18.
  4. Fehérvári produkció a Nagycirkuszban

    Szép Anita és Max, a székesfehérvári Flyfitness színeiben, kutyatánc produkciójával 2026. április 8-án, 17 órakor lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz Ringlispíl című előadásban. Anita és Max között különleges kapcsolat van, Max nemcsak a legjobb barátja, hanem a munkatársa is.

    2026.03.18.