-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Barokk harmóniákkal folytatódik a Somorjai Sorozat
A Somorjai-sorozat harmadik, a Szent István teremben megrendezett hangversenye a barokk zenekari zene gazdag kincsestárából válogatott művekkel várja az érdeklődőket. A koncert első felében az olasz hegedűiskola ragyogó komponistáinak muzsikája csendül fel. A nyitószám Arcangelo Corelli 1714-ben megjelent, a kortársak számára inspiráló mintaként szolgáló, tizenkét concerto grossóból álló sorozatának energikus negyedik darabja lesz, amelyre Velence nagy muzsikusa, Antonio Vivaldi szenvedélyes d-moll hegedűversenye felel. Corelli egyik legkiválóbb tanítványa, a pályafutásának legnagyobb részét Angliában és Írországban eltöltött Francesco Geminiani, mestere előtt tisztelegve dolgozta át annak híres, az Ibériai-félszigetről származó La Folia-téma felett eredetileg szólóhegedűre és basso continuóra készült variációsorozatát briliáns zenekari kompozícióvá.
A hangverseny második felében a német barokk két, egymással személyes jó viszonyt ápoló mestere kap szót. Előbb a különböző nemzeti stílusokban egyformán otthonosan mozgó Georg Philipp Telemann lengyel motívumokat felhasználó, hangulatos concertója hangzik el, majd Johann Sebastian Bach ünnepi fényben ragyogó D-dúr zenekari szvitje zárja az emlékezetesnek ígérkező este műsorát, amelynek hangversenymestere Kalló Zsolt, a szombathelyi Capella Savaria Zenekar művészeti vezetője, Kalló Zsolt Liszt-díjas hegedűművész lesz.