-
Győzött a Volán
A tabellán egy helyezés és két pont választotta el egymástól a Hydro Fehérvár AV19 és a Linz együttesét a forduló előtt. A Volán állt jobban, és ez nem változott a két gárda vasárnap délutáni derbije után sem, a hazaiak Trevor Cheek triplájával győztek.Hydro Fehérvár AV19 – Black Wings Linz 4–2 (2–0, 0–2, 2–0)
2025.12.21. -
Fehérvári döntő a fővárosban
A Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban. A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet.
2025.12.21. -
Sportos évzáró a Bregyóban
A 101 éves ARAK idén is a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban tartotta hagyományos, karácsonyi évzáró rendezvényét. Az ünnepi műsor mellett díjazták az egyesület bajnokait és kiemelkedő eredményeket elért sportolóit.
2025.12.16. -
Évzáró a Volánnál
Világbajnoki sikert, valamint számos aranyérmet is magukénak tudhatnak az Alba Volán Öttusa Szakosztály ifjú sportolói. Az egyesület pénteken este tartotta évzáró rendezvényét.
2025.12.15.
Bakó Botond: a lányok nagyon jól dolgoznak
Újabb felkészülési meccsen van túl a Fehérvár KC, Bakó Botond együttese a Siófoktól szenvedett szerdán háromgólos vereséget. A csapat ezúttal sem – ahogy az elmúlt két hétben sem – volt teljes, hárman is hiányoztak. Az FKC nyáron kinevezett vezetőedzője a vesztes meccs ellenére sem borús, látott pozitívumokat, de hiányérzet is van benne, főleg amiatt, hogy a közelmúltban egyszer sem tudott teljes kerettel dolgozni.
2014.08.14. 13:09 |
Újabb felkészülési meccsen van túl a Fehérvár KC, Bakó Botond együttese a Siófoktól szenvedett szerdán háromgólos vereséget. A csapat ezúttal sem – ahogy az elmúlt két hétben sem – volt teljes, hárman is hiányoztak. Az FKC nyáron kinevezett vezetőedzője a vesztes meccs ellenére sem borús, látott pozitívumokat, de hiányérzet is van benne, főleg amiatt, hogy a közelmúltban egyszer sem tudott teljes kerettel dolgozni.

Kevesebb, mint egy hónap van már csak hátra a bajnoki rajtig, hogy látod, mennyit sikerült eddig megvalósítani az eltervezett munkából, és hogy álltok most a csapatépítéssel?
Igyekszünk, próbálkozunk, de nem haladunk igazán jól, hiszen nem számoltunk azzal a két héttel, amikor a válogatottjaink nem lehettek velünk. – kezdte Bakó Botond. – Gyakorlatilag tizenhárom napot hat ember nélkül edzettünk, meg is látszik rajtunk… Amíg bírtuk erővel, addig ma megvalósítottuk, amit elterveztünk. A második félidőben is megharcoltunk a helyzeteinkért, de sajnos azokat nem váltottuk gólra, ezért tudott a Siófok visszakapaszkodni, de az sem segített, hogy ma is volt három hiányzónk. Összességében azért azt gondolom, hogy hasznos mérkőzést játszottunk, de látszik, hogy csapaszinten még nagyon sokat kell dolgoznunk, és még a formánkon is van mit javítani.
Azt szokták mondani, hogy a csapat ne az előszezonban szállítsa az eredményeket, de kell-e foglalkozni a lányok önbizalmával, lelkével most?
Igazából azt gondolom, hogy a második meccsen, Vácon – bár kikapunk – nem játszottunk rosszul, az ezt követő két találkozó pedig abszolút nem volt mérvadó, hiszen rengetegen hiányoztak tőlünk, szám szerint hatan, míg a Siófokból egy balszélső hiányzott, amúgy komplett sorral álltak ki, az Érdnek pedig ugyan voltak hiányzói, de ott olyan játékosok vannak a válogatottakon kívül is, amelyek nagyon komoly szintet képviselnek. Szóval ezzel a két mérkőzéssel nem foglalkozunk, ma pedig úgy játszottunk szerintem egy jó meccset, hogy hárman, Mayer Szabina, Kazai Anita és Herr Anita is hiányoztak sérülés, vagy betegség miatt. De a héten Mayer és Kazai visszacsatlakoznak közénk, végre megint majdnem teljes kerettel dolgozhatunk együtt, ami azért fontos, mert csak így, együtt, sok munkát elvégezve lehetünk egyre jobbak és jobbak.
Az mindenesetre látszik, a lányok hozzáállásával nincs gond…
Nincs is, nagyon jól dolgoznak! Pedig, ahogy mondtam, ez a két hét nagyon megviselt minket, hiszen az itt maradt játékosokra nagyon nagy terhelés jutott, ezt ki is kell, hogy pihenjék. Látszik, hogy mivel kevesen vagyunk, nem tudjuk úgy forgatni a játékosokat, ahogy kellene, hogy frissek maradjunk a meccsek végére. Azonban azt gondolom, hogy tényleg mindent összevetve nem lehetek elégedetlen a ma látottakkal.