-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Bach Máté-passiója csendül fel a szimfonikusok ünnepi sorozatának záróestjén
A Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő kompozíció egy úgynevezett oratórium-passió, vagyis a Szentírás nagypénteki eseményeket elbeszélő textusai mellett kiegészítő szövegeket is tartalmaz, amelyek hol meditatív, hol szenvedélyes reagálásokkal kísérik az egyes stációkat. „Ez egy örökérvényű darab, minden tudás és bölcsesség benne van. A szöveg is nagyon sokszínű, egyszerre használ evangéliumi idézeteket, illetve a kor verseiből származó részleteket. Ugyanígy a zenének is több rétege van, az egyik például tele van utalásokkal és szimbólumokkal, egyfajta kódrendszer.” – fogalmazott a szimfonikusok közösségi oldalán látható, kedvcsináló kisvideóban Pad Zoltán, Liszt-díjas karnagy, aki a pénteki hangversenyt dirigálja. A művész a nagyböjti időszakban ennek az üzenetnek a megfejtésére, és egyúttal lelki feltöltődésre hívja a zeneszeretőket.
A librettóhoz Bach megrázóan szép zenét komponált, amely az emberi érzelmek hatalmas skáláját járja be a fájdalomtól és a gyásztól az örök életbe vetett hitben való megnyugvásig.
A passió előadásában neves énekművészek, az Ars Oratoria Kamarakórus és a Kodály Zoltán Iskola Gyermekkara lesz az Alba Regia Szimfonikus Zenekar partnere a Budai úti református templomban. A pénteki koncertre jegyek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar honlapján vásárolhatók, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, a szimfonikusok és a közreműködő művészek.