-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Az újraélesztés technikáját tanulhatták meg a város testnevelői
Az újraélesztés technikáját sajátíthatták el kedden délután a város testnevelő tanárai, melyet A TEVAgy a Hős! program kitalálói, Klupács Péter és Mészáros Zalán sok éves szakmai tapasztalatukra alapozva dolgoztak ki. Az új módszerrel bárki segíthet a betegen az első kritikus négy percben, ami alatt, ha nem jön segítség, az agykárosodás szinte garantált.
2016.10.25. 16:41 |

Magyarországon évente húsz-huszonötezer – azaz naponta hetven ember – veszti életét hirtelen szívhalál következtében. Ez a szám évente egy kisebb városnyi ember eltűnését jelenti. Az áldozatok jelentős része megmenthető lenne, ha környezetükben lenne valaki, aki tudja, mit kell tenni, amíg a mentő megérkezik a helyszínre. A hirtelen szívhalál az iparilag fejlett országokban mindenütt vezeti a halálozási statisztikát. A jól működő egészségügyi rendszerekben ezért már hosszú ideje mindent megtesznek, hogy ennek a következményeit igyekezzenek csökkenteni.
Klupács Péter és Mészáros Zalán küldetésként nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy Magyarországon mindenkit megtanítsanak újraéleszteni. Hogy a napi hetvenes szám egyszer elérje a nullát! Az elmúlt évek során számos helyen és eseményen bemutatták már az újraélesztés könnyen elsajátítható technikáját, Székesfehérvár Önkormányzatával közösen szervezett elsősegély-nyújtó tanfolyamaikon sokan részt vettek. Emellett egészségügyi szűrőnapokon, valamint iskolai nyílt napok alkalmával is terjesztették az öt lépésből álló, tizenöt perc alatt megtanulható módszert.
Kedden délután a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolájában a „TEVAgy a Hős!” oktatói az újraélesztést tanították a város testnevelőinek. A program kitalálói többéves szakmai tapasztalatukra alapozva dolgozták ki az újraélesztés sajátos módszerét, melynek lényege, hogy a közhiedelemmel ellentétben a segítségnyújtónak nem az az elsődleges feladata, hogy a mentőket értesítse. Az egyedülálló technikát minden testnevelő tanár megismerhette, akik a későbbiekben a prevenciós óra keretében adhatják át tudásukat a tanulóknak.
A keddi bemutató megnyitóján Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka mondott köszönetet a megjelent pedagógusoknak, hogy elfogadták a meghívást. „A testnevelő tanárok hagyományos tanévindító értekezletén egyeztettünk arról, hogy a legfontosabb újraélesztési tudnivalókat átadjuk az oktatóknak Klupács Péter és Mészáros Zalán segítségével. Nagyon bízunk abban, hogy a tanárok közvetítésével a diákok is megismerhetik ezeket a hasznos ismereteket. Egy alapos előkészítési munka előzte meg a mai bemutatót. Ehhez kapcsolódóan az Újraélesztés Világnapján, a Székesfehérvári Mentőállomáson az érdeklődők megtanulhatták az újraélesztés gyakorlati alapjait, emellett a felújított Székesfehérvári Mentőállomás egy, az újraélesztést támogató mellkaskompressziós készülékkel gazdagodott az Önkormányzat kétmillió forint összegű támogatásával. A mai bemutatón bárki könnyen megtanulhatja az újraélesztés legfontosabb gyakorlati lépéseit.”– mondta Östör Annamária, aki köszönetét fejezte ki Szűcs Juditnak, az OTP Bank igazgatójának és az Önkéntes Csoport vezetőjének, a Székesfehérvári Szakképzési Centrumnak és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének a támogatásért.
„A Székesfehérvári Szakképzési Centrummal karöltve a kezdetektől fogva azon voltunk, hogy az iskolák testnevelő tanárai megismerhessék ezt a nagyszerű és egyszerű újraélesztési folyamatot. Nagyon bízom abban, hogy ennek a bemutatónak, valamint az abból származó ismereteknek, tapasztalatoknak hosszú távon is érezhető hatása lesz városunkban. Szeretném azt hinni, hogy a testnevelő tanárok segítségével Székesfehérvár valamennyi tanulójához eljutnak ezek a roppant fontos ismeretek, amelyek a jövőben készséggé válhatnak!” – zárta gondolatait Török Szabolcs, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének igazgatója.
Az eseményen egy labda és zene segítségével néhány perc alatt bárki megtanulhatta az újraélesztést, melyet öt lépésbe foglaltak össze a szakemberek:
1. Ahhoz, hogy megmentsünk egy életet nincs másra szükség, csak a bátorságunkra. Lépjünk oda a beteghez, és győződjünk meg róla, hogy eszméleténél van-e. Nyomjuk le kétszer a vállát, és szólítsuk meg.
2. Amennyiben nem reagál, így eszméletlen a beteg; szegjük hátra a fejét, készítsünk egy közös csövet.
3. A fülünket tegyük az orrához, és vizsgáljuk a mellkas emelkedését tíz másodpercig. Amennyiben a mellkas nem mozdul, azonnal kezdjük el a szívmasszázst, még mielőtt a mentőt hívnánk!
4. Mivel a halál beálltától számított negyedik percben az összes agysejt elpusztul, a szívmasszázsnak óriási jelentősége van. Helyezzük a mellkas fölé a két tenyerünket. A felső kézzel kulcsoljuk át az alsó kezünket, majd tegyük az illető mellkasára úgy, hogy a tenyerünk éle középre essen. Percenként száz-százhúszszor nyomjuk ütemesen a mellkast.
5. Ezt követően hívjuk a mentőket a 104, vagy a 112-es számon. Fontos, hogy a mentő kihívása után is folyamatosan nyomni kell a mellkast, egészen addig, amíg a segítség megérkezik.

Az esemény az OTP társadalmi felelősségvállalási programja keretében, Székesfehérvár Megyei Jogú Város, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerülete támogatásával valósult meg.