-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Az új szabályok nagy része Fehérváron már bevett gyakorlat
Új szabályok érvényesek a szemét- szállításra január elsejétől, a rendelet azt is szabályozza, hogy hogyan kell elhelyezni a használt kartondobozokat a kukáknál. Székesfehérváron a szolgáltató a legtöbb esetben már korábban bevezette a most előírt szabályokat, azonban a szeletív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban a lakóknak ír elő feladatokat. Az új szabályok jelentős része már bevett gyakorlat évek óta Székesfehérváron.
2015.01.08. 07:45 |
Új szabályok érvényesek a szemétszállításra január elsejétől, a rendelet azt is szabályozza, hogy hogyan kell elhelyezni a használt kartondobozokat a kukáknál. Székesfehérváron a szolgáltató a legtöbb esetben már korábban bevezette a most előírt szabályokat, azonban a szeletív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban a lakóknak ír elő feladatokat. Az új szabályok jelentős része már bevett gyakorlat évek óta Székesfehérváron.
A közterületek tisztán tartásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet - LETÖLTHETÕ (.doc)
A közterületek tisztán tartásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet - LETÖLTHETÕ (.doc)

Ilyen például a családi házas övezetekben a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Januártól hatályos jogszabály is előírja azt, hogy a szolgáltatónak - a vegyes hulladék mellett - a háztól kell elszállítania a műanyag-, a fém- és a papírhulladékot is. Sokan azonban nem tudják, hogy Fehérváron a műanyag és a papír mellé a fém hulladék is kihelyezhető minden páratlan héten a szemétszállítási napokon a kuka mellé – mondta Steigerwald Tibor a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója.
A most megjelent jogszabály az üveghulladékok elhelyezésével is foglalkozik. Fehérváron a szelektív szigetek üveggyűjtő ponttá alakulnak át, ezt a fajta hulladékot ugyanis nem gyűjtik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés keretében.
Az új jogszabály a hulladék termelőjére, az-az a lakosságra is ró feladatokat: előírja, hogy a PET palackokat laposra kell taposni, az újságpapírt össze kell kötegelni és például azt is, hogy az ürítést nehezítő nagyméretű kartondobozokat nem lehet a kukába tenni, azt laposra hajtogatva a kuka mellé kell helyezni a szelektív hulladékgyűjtő napokon.
A most megjelent szabályozás egy másik fehérváron már bevett gyakorlatot is szabályoz, miszerint a zöldhulladékot vagy egy az erre rendszeresített szabványos gyűjtőedényben, vagy pedig zsákban kell gyűjteni és az ágakat kötegelni kell.