A hajléktalanok életét és a kríziskezelő központ szociális munkásainak tevékenységét bemutató kiállítás nyílt a Városház téren felállított sátorban. Az otthontalanok mindennapjairól szóló „Életképek” című fotókiállítást Warvasovszky Tihamér polgármester és Zsabka Attila, a székesfehérvári Kríziskezelő Központ vezetője nyitotta meg kedden délelőtt. Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere a kiállításon hangsúlyozta, hogy az önkormányzat nemcsak a téli időszakban, hanem egész évben kiemelten segíti a hajléktalanság felszámolását a városban. Becslések szerint Székesfehérváron jelenleg 300 és 400 között van a hajléktalanok száma. Mit is jelent hajléktalannak lenni, szinte percenként érezni a társadalom megvetését, sajnálatát, a téli hűvös izzadást...
(A cikkben képgalériát talál a kiállítás megnyitójáról!)
A hajléktalanok életét és a kríziskezelő központ szociális munkásainak tevékenységét bemutató kiállítás nyílt a Városház téren felállított sátorban. Az otthontalanok mindennapjairól szóló „Életképek” című fotókiállítást Warvasovszky Tihamér polgármester és Zsabka Attila, a székesfehérvári Kríziskezelő Központ vezetője nyitotta meg kedden délelőtt. Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere a kiállításon hangsúlyozta, hogy az önkormányzat nemcsak a téli időszakban, hanem egész évben kiemelten segíti a hajléktalanság felszámolását a városban. Mint elhangzott sikeresen működtetik a kríziskezelő központtal közösen a kiléptető rendszert, ami a perifériára került emberek társadalomba való visszajuttatását támogatja.
Képgajéria a keddi kiállítás megnyitóról! Becslések szerint Székesfehérváron jelenleg 300 és 400 között van a hajléktalanok száma. A tavaly nemrégiben megjelent „Alkonyzóna” c. hajléktalan művészek által írt kötetben írja Sárközi László:
„…Fázón húzom harcom,
mindig ugyanúgy és mindig ugyanazt;
cseng csepp élet s félek; jóakaróm
több ma nem lesz, kész! Egy barátom maradt:
a hold, Fehér fénye takaróm…”
Mit is jelent hajléktalannak lenni, szinte percenként érezni a társadalom megvetését, sajnálatát, a téli hűvös izzadást? Milyen lehet érezni a pillanatot, hogy nincs már senki, akihez fordulhatnék, nincs pénzem és nincs mit ennem, éhes vagyok. Oka van valószínűleg annak, hogy ide jutottam és minden ok érthető, ha valaki meg akarja érteni. Engem mégsem ért meg senki…mégis én vagyok saját magam bajának okozója? Miért nincs megbocsátás, miért nem segít nekem senki, amikor én is sokszor segítettem másoknak? Hol vannak már a régi őszi esték, amikor a meleg szobában, békében voltunk? Érzem e majd reggel a lábamat, felkelek-e? Az otthontalanok életéről szóló kiállítást a héten a Városház téren felállított sátorban tekinthetik meg.
