-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Az országos átlagnál kevesebb fájdalomcsillapítót szedünk a Közép-dunántúli régióban
Jó hír, hogy a Közép-Dunántúl lakosai jóval kevesebb fájdalomcsillapítót szednek mozgásszervi problémáikra, mint az országos átlag, sőt többet is tudnak az alternatív, helyileg ható fájdalomcsillapítási lehetőségekről. Nemrégiben készült egy országos reprezentatív kutatás arról, hogy a mozgásszervi fájdalmak hány embert érintenek, és ezeket miként kezelik.
2016.07.13. 10:13 |
Jó hír, hogy a Közép-Dunántúl lakosai jóval kevesebb fájdalomcsillapítót szednek mozgásszervi problémáikra, mint az országos átlag, sőt többet is tudnak az alternatív, helyileg ható fájdalomcsillapítási lehetőségekről. Nemrégiben készült egy országos reprezentatív kutatás arról, hogy a mozgásszervi fájdalmak hány embert érintenek, és ezeket miként kezelik.

Régiónk lakóinak 53%-a inkább a különböző, helyileg ható krémeket, géleket választja, 12-12% pedig alternatív módszert vagy tapaszos megoldást keres.
A kutatási eredményekből kiderült, hogy három felnőttből kettő már biztosan találkozott valamilyen ízületi vagy izomfájdalommal, és ez az arány az idősebbek körében még magasabb, 80%-os. „A fájdalomcsillapítók nagy részét ezekre a fájdalmakra szedjük, holott nem kellene – mondta Dr. Füri Judit reumatológus szakértő - „Gondoljunk bele, egy 65 éves, átlagos férfi vagy nő jelenleg naponta 8-10 készítményt vesz be különböző egészségügyi problémái kezelésére. Ezt a mennyiséget csökkenteni kellene, a lehetséges káros kölcsönhatások elkerülése végett, illetve a szervezet tehermentesítése céljából.”
A magyarok többsége még mindig csak a fájdalomcsillapító tablettákban hisz, holott léteznek helyileg ható krémek és gélek, amelyekkel ki lehetne váltani ezeket. Ezzel ellentétben Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyékben lakók eléggé tisztában vannak az egyéb lehetőségekkel. „A mozgásszervi fájdalmakat érdemes több órán át ható fájdalomcsillapító krémekkel kezelni. Ez különösen ajánlott az egyébként is sok gyógyszert szedő idősebbeknek, mivel így nem terhelnék tovább a szervezetüket! Ezáltal csökken a gyulladás is, illetve elkezdhető a gyógytorna, ami a legtöbb esetben kulcsfontosságú.„ – tette hozzá Dr. Füri Judit reumatológus szakorvos.
Az ízületi és mozgásszervi fájdalmak hátterében gyakran a mozgásszegény életmód és a túlsúly áll. A probléma megoldását pont a rendszeres mozgás és a gyógytorna szolgálná, de erre a fájdalommal élő betegek képtelenek. A szakemberek szerint pont emiatt is fontos a helyi fájdalomcsillapítás, amivel lehetővé válik a gyógytorna és a jótékony mozgás, az életmódváltás. Ennek jegyében indult útjára a Magyar Nyugdíjasok Országos Egyesületének társszervezésében az Országos Szeniortánc Roadshow is, amely egy, kifejezetten az idősebb korosztály számára kifejlesztett mozgásformát mutat be az érdeklődőknek.