Az „ökumené” elkötelezett híve - beszélgetés Bencze András evangélikus lelkésszel

Szolgálatának ideje alatt megnövekedett az evangélikus közösség élettere és aktivitása: megerősödött a szórványmunka, felépítették a gyülekezeti házat – amely gyakran ad helyet kiállításoknak, irodalmi esteknek –, a templom megújult, orgonát építettek, alapítványt hoztak létre. Ezt a munkát díjazta Pro Civitate díjjal Székesfehérvár városa augusztusban.

Családi indíttatású volt a lelkészi hivatás, mi volt a legmeghatározóbb a családban?

Hálás vagyok, hogy olyan családban nőhettem fel, ahol életformánk volt az emberek és a hit szeretete, a Bibliaolvasás, és boldog vagyok, hogy feleségem és gyermekeim ma is, mint midig körülvesznek az imádság erejével. Ők az alázattal ékesített elkötelezettség példái számomra. Nemcsak egyéni életemben, hanem szolgálatomban is meghatározó számomra a család. Ezért köszönetet mondok az Úrnak, hogy elhívatásomat erősítik és gazdagítják gyermekeink, és hogy a Házas Hétvége Lelkiségi Mozgalmon keresztül feleségemmel közösen tapasztaltuk meg a Lélek egybeszerkesztő erejét.

Sokan karizmatikus személyiségnek tartják, a városban jól működő „ökumené” elkötelezett híve… 1990 és 2000 között zsinati tag, majd 2006-ig az egyházmegye esperese volt, az elmúlt évben a Reformáció Emlékévét Előkészítő Bizottságban működött közre. Vannak teendők bőven…

Igen, s tulajdonképpen magam sem tudom, hogy miként alakult így az életem, de úgy gondolom, hogy az értelem és a meggyőződés vitt erre… ha egy a pásztor, akkor a nyájnak is egyfelé kell haladnia.

Püspökjelölti bemutatkozását Antóchia második püspökének, Ignatiosnak szavaival kezdte: "A vadállatokat inkább ösztökéljétek, hogy sírommá váljanak, és semmit ne hagyjanak meg testemből, nehogy halottként bárkinek terhére legyek." Mit üzent ezzel a gondolattal?

Ma már az egész világ arra állt be, hogy mindenféle tisztséget, pozíciót tudjon magáénak, de ez esetben olyan megbízatásról, olyan szolgálatról van szó, amiben pont ennek kell háttérbe szorulnia, mert a kép a fontos, nem a keret.

Mire a legbüszkébb, ha visszatekint az elmúlt évek tevékenységére?

Székesfehérvárra kerülvén Nagy Tibor elődöm áldott munkájára építve gyülekezeti alkalmak mellett házi bibliaórákat is szerveztünk. Ebben az időben ugyanis nem volt a gyülekezetnek saját otthona. Ma több mint harminc munkatársunk van. A hittanórákon kívül közösségek működnek a gyülekezetben. Az elmúlt években felépítettük gyülekezeti házunkat, templomunk teljesen megújult, orgonánk lett, létrehoztuk az Egymásért Élni Alapítványt, amely jelentős szociális munkát végez, és családi napközit indítottuk el. Testvéri kapcsolatot ápolunk a finnországi és a németországi testvérgyülekezeteinkkel.

Ezek a szolgálatok szükségszerűen erősítik a gyülekezeti közösséget, és csak úgy működhetnek, ha Krisztustól kapott hivatással, hitvallással, egymás iránti szeretettel dolgozunk tudva, hogy eszközök vagyunk Isten országának építésében.

Ha visszatekintek lelkészi indulásomra, csakugyan arra kaptam elhívatást, amit a fehérvári gyülekezetben próbálunk megélni: „Jó Jézus körül együtt lenni!” A régi elhívás nem változott, a szavak tartalma kapott pontosabb értelmet. Amit régebben kellemesnek, kívánatosnak mondtam - a jót -, azt most inkább üdvösségesnek, jövőre tekintőnek, a valósághoz igazodónak mondanám. Azért ma is hozzátartozik ehhez lehetőség szerint a derű, a vitalitás. Erős vár a mi Istenünk!