-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Az időjárás sem fogott ki rajtuk! – esőben is megünnepelték a Katalinokat Fehérváron
Az eső miatt egy belvárosi üzlet árkádjai alatt, a tervezettnél kicsit szűkebb keretek között, ám annál meghittebb hangulatban került sor a közösségi eseményre.
Székesfehérvár Önkormányzata 2001. november 25-e óta minden évben megrendezi a Katalin-napi ünnepséget városunk egyik legkedveltebb köztéri alkotásánál, Kati néni szobránál. Az esős időjárás dacára idén is sokan eljöttek, hogy jó hangulatban tölthessék együtt a délutánt.
„Hányszor, de hányszor indulhatott útnak annak idején Kati néni úgy, hogy az időjárás bizony nem volt tökéletes! De dolog volt, mennie kellett. Tevékeny életének köszönhetően pedig hagyománnyá vált, hogy megemlékezünk róla. Teljesen mindegy, hogy milyen idő van, a hagyományunk nem szakadhat meg!” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki boldog névnapot kívánt a Katalinoknak és köszöntött minden megjelent hölgyet. Szavai szerint ez az alkalom mindig segít minket emlékeztetni arra: sok-sok ember mindennapi munkája kell ahhoz, hogy a város működni és fejlődni tudjon. Köszönet ezért minden székesfehérvárinak! – fogalmazott a polgármester.
„Ünnepelni csak az az ember tud, aki szeret valakit, valakiket! Az ünnep azt jelenti, hogy egymáshoz tartozunk, időt szánunk egymásra és megajándékozzuk egymást a jelenlétünkkel, a figyelmünkkel, magunkkal!” – kezdte ünnepi köszöntőjét Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője, aki felelevenítette a városrész egyik jelképe, Molnár Imréné Boda Katalin emlékét. Mint mondta, Kati néni szimbolikus alakja volt a városrésznek és az egész fehérvári vásári életnek. Kitűnő kereskedő hírében állt, a piacon minden eladott, ami pedig megmaradt, arra útközben talált vevőt. Szobra hidat képez a ma emberének a múlthoz, kapaszkodót ad, hogy szembe nézhessen a világgal és önmagával is. Üzeni, hogy bármilyen történelmi vihar vagy személyes kudarc éri, tisztességgel, becsülettel és – ami a legfontosabb – hittel, tiszta lélekkel mindig ember maradhat. „Kati néni változatlanul itt él közöttünk, nap mint nap tolja fertályos kocsiját csintalan mosolyával, fitos, aranyló orrával, majd pedig ránk kacsint, s mintha azt mondaná: Jól van ez így, kedveskéim!” – zárta gondolatait a képviselő.
A köszöntők után dr. Cser-Palkovics András és Földi Zoltán Vargha Tamás országgyűlési képviselővel és Lehrner Zsolt alpolgármesterrel, a Belváros önkormányzati képviselőjével együtt virágot vittek Kati néni szobrához és elhelyezték a Felsővárosi Általános Iskola csokrát is. Az ünneplő hölgyek egy-egy szál virágot kaptak ajándékba, majd a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a Hagyományos Piacokért Egyesület zsíros kenyérrel, meleg teával, almával és hagyományos savanyú káposztával kínálta a résztvevőket.