-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Az idei évben is sokan látogatták a galamb és kisállat kiállítást
Szombaton reggel kezdődött el a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállat- tenyésztő Egyesület hagyományos kétnapos kiállítása a Volán Sportcsarnokban. A programon hatvanféle kisállat több mint hatszáz egyedét tekinthetik meg az érdeklődők az Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület szervezésében. A kiállítás vasárnap is folytatódik.
2016.01.09. 13:03 |
Szombaton reggel kezdődött el a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület hagyományos kétnapos kiállítása a Volán Sportcsarnokban. A programon hatvan féle kisállat több mint hatszáz egyedét tekinthetik meg az érdeklődők az Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület szervezésében. A kiállítás vasárnap is folytatódik.
A díszes galambok, díszmadarak, díszbaromfik és egyéb állatok kiállítása szombaton kezdődött, a Volán Sportcsarnokba ellátogatók egészen reggel nyolc órától délután hat óráig szemlélhetik többek között a város két büszkeségét, a székesfehérvári bukógalambot és az ugyancsak fehérvári tenyésztésű óriásnyulat. A rendezők célja a programmal a város és a megye kisállattenyésztési eredményeinek bemutatása. A környezetük és az állatok iránt érdeklődők, ezen belül különösen a gyermekek és az idősek felejthetetlen élménnyel gazdagodhattak a több száz díszszárnyas, galamb és a házi fajnyulak bemutatásával.
Az esemény megnyitóján Szűcs Antal, a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület elnöke és Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. "Köszönettel tartozunk a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesületnek, hogy immár negyedik alkalommal szervezik meg ezt a kiállítást. Fontosnak érezzük megköszönni nagy múltú egyesület tagjainak munkáját, hiszen a méltán híres galamb- és nyúltenyésztéssel Székesfehérvár hírnevét öregbítik az országhatárokon kívül is. Már most is jól látható, hogy mekkora az érdeklődés a program iránt, hiszen nagyon sokan látogattak ki már a korai órákban is, hogy megtekintsék a díszes galambokat, díszmadarakat, díszbaromfikat és egyéb állatokat.” – mondta Mészáros Attila, aki köszönetét fejezte ki az Alba Volán SC-nek is, hogy rendelkezésre bocsátotta a kiállítás idejére a sportcsarnokot.
A Börgöndi úton található Volán Sportcsarnokba ellátogatók 32 fajta galamb, 8 fajta baromfi, 10 fajta nyúl, valamint 18 fajta díszmadár összességében több mint 600 egyedét tekinthetik meg. Az eseményre már szombaton délelőtt is nagyon sokan kilátogattak: Szűcs Antal, a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület elnöke örömmel mutatta be minden érdeklődőknek a legkülönfélébb galambfajtákat, így a Pomerániai Begyest, a Strasszert, a Texánt, vagy a Magyar Díszpostagalambokat.
A 86 esztendős Mezőfi Ferenc, a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület egyetlen élő alapító tagja több érdeklődőnek is szívesen bemutatta a Parókás Galambot.Az eseményen az egyik legkedveltebb és legnagyobb nemzetközi sikereket elérő galambfajta, a székesfehérvári bukó három fajtája (egyszínű, szalagos, szív-rajzú) is megtekinthető volt. Érdekesség, hogy a 2015 januárjában, Csíkszeredában megrendezett II. Székelyföldi Galamb-, Baromfi-, Nyúl- és Kisállat Kiállításon a legnagyobb létszámban kiállított galambfajta éppen a székesfehérvári bukó volt. Ezen kívül franciaországi Metzben megszervezett Európa Kiállításon a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége által bemutatott galambfajták közül első helyen minden idők legnagyobb nevezési létszámában a székesfehérvári bukó került. További sikert jelent, hogy megjelenhetett magyar, német, angol, francia nyelven is a székesfehérvári bukót bemutató szórólap is, melyet dán és román nyelven is meg kívánnak jelentetni.
A vasárnap délutánig tartó kiállításon emellett látható még sokféle különleges díszgalamb, díszbaromfi, és több fajta nyúl is. A kiállítás szombaton 8-00-18.00 óra között, vasárnap 8.00-14.00 óra között tart nyitva a Volán Sportcsarnokban.



