-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Az első fordulóval véget ért a „Költőnk és Kora” vetélkedő
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület ebben az évben is meghirdette, immár huszonkilencedik alkalommal, a „Költőnk és Kora” című József Attila műveltségi vetélkedőt középiskolások számára.
Az első, internetes, forduló lezajlott, az értékelése megtörtént, az eredményeket a Tarsoly Ifjúságért Egyesület honlapján koltonk-es-kora-eredmenyek közzétették.
Tekintettel a koronavírus-járványra, illetve az azzal járó korlátozó rendelkezésekre, a verseny szervezői azt a döntést hozták, hogy az idei vetélkedőt ezzel a fordulóval lezárják. A Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöksége – egyeztetve a verseny szervezőivel – úgy döntött, hogy az internetes fordulón elért pontszámok alapján az első 10 csapat minden tagját és felkészítő tanárát 2000 - 2000 forintos könyvvásárlási utalvánnyal díjazza.
Az első tíz helyen a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a PSC Reguly Antal Szakképzőiskolája és Kollégiuma, a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, a Móri Táncsics Mihály Gimnázium, a Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziuma, a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma, valamint a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium csapata végzett.
A szervezők ezúton is köszönik a csapatok és felkészítő tanárok munkáját az internetes forduló során, valamint a feladat-összeállítók, szervezők eddigi tevékenységét.