-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Az elődöntő első mérkőzésén magabiztosan győzött az Albacomp
A címvédő Atomerőmű után az Albacomp együttese is győzött hazai pályán a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A székesfehérvári együttes a negyeddöntőben a Debrecent búcsúztató Pécset verte meg 95-72-re. A találkozó folyamán az Albacomp fokozatosan húzott el ellenfelétől, a fehérvári csapat magabiztos győzelmének jogosságához nem férhet kétség. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása ezzel 1:0 az Albacomp javára.
A címvédő Atomerőmű után az Albacomp együttese is győzött hazai pályán a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A székesfehérvári együttes a negyeddöntőben a Debrecent búcsúztató Pécset verte meg 95-72-re. A találkozó folyamán az Albacomp fokozatosan húzott el ellenfelétől, a fehérvári csapat magabiztos győzelmének jogosságához nem férhet kétség.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása ezzel 1:0 a Fehérvár javára. A második mérkőzést szombaton 18 órakor rendezik Pécsett.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ELÕDÖNTÕ
ELSÕ MÉRKÕZÉS:
Albacomp – PVSK Pécs-EXPO 95-72 (30-25, 17-12, 19-15, 29-20)