-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Az egykori koronázó templom belsejét is bemutatja a Katonai Emlékpark
A pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely, „Emlékparki Nyár” című programsorozatának következő eseményét augusztus 11-én, pénteken rendezik. 18 órakor Halmay Tivadar festőművész, „Itt élned, halnod kell” – A jelenben élő történelem című kiállítását nyitják meg. A kiállításon első alkalommal mutatják be a székesfehérvári, egykori királyi koronázó templombelsőről készült nagyméretű alkotást. A kiállítást Dr. Fülöp Gyula régész-múzeológus nyitja meg. 19 órától a MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar koncertjét hallgathatják meg. Vezényel: Ruff Tamás.
2017.08.07. 10:22 |
Augusztus 12-én, szombaton 10-16 óráig Azimutoló lesz Pákozdon az V. Emlékparki Nyár keretében. Az Azimutoló olyan játékos program gyerekeknek, családoknak, ami a tájékozódás módját mutatja be a hadtörténelemben, a katonai tevékenységekben, a túlélésben, valamint a résztvevők tényleges tájékozódási ismereteket is elsajátíthatnak.