-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Az egészséges életmódra hívták fel a figyelmet a RÉV és az ASKA közös rendezvényén
A szenvedély- betegek hatékonyabb eléréséért és az állatok védelmének fontosságáért szervezett közös programot szombaton délután a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia és az Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány a Királyok Parkjában és a Palotavárosi Tavaknál. Az érdeklődőket ismerkedésre, interaktív játékokra, közös sétára invitálták. A legbátrabbak még a „részeg szemüveget” is kipróbálhatták az este 18 óráig tartó programokon.
2014.05.31. 17:30 |
A szenvedélybetegek hatékonyabb eléréséért és az állatok védelmének fontosságáért szervezett közös programot szombaton délután a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia és az Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány a Királyok Parkjában és a Palotavárosi Tavaknál. Az érdeklődőket ismerkedésre, interaktív játékokra, közös sétára invitálták. A legbátrabbak még a „részeg szemüveget” is kipróbálhatták az este 18 óráig tartó programokon.
A RÉV és az ASKA közös szombati rendezvénye az egészséges, produktív életmódot hangsúlyozta, emellett arra is rávilágított, hogy az állatok – például egy kutya – tartása milyen jótékony hatással van a magányosokra, vagy akár a szenvedélybetegekre is. A függőségben élők sok esetben magányosan, elszigetelten élnek, egy kutya azonban jó társa lehet a betegeknek, és sokat segíthet az új társas kapcsolatok kialakításában, valamint a felelősségvállalás elsajátításában.
Az eseményt Östör Annamária Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka nyitotta meg. „Egy nemes cél érdekében jöttünk ma össze, mégpedig azért, hogy az egyedül élőknek, a magányosoknak és a szenvedélybetegeknek egy új életformát kínáljunk, a kutyás létet. A kutya egy olyan társ, amely az egészséges életmódra nevel, hiszen folyamatosan mozogni kell vele. Én nagyon remélem, hogy ez a pályázat eléri a célját és nagyon sok emberen tud majd segíteni” – mondta Östör Annamária.
A rendezvényen az érdeklődők részletesen megismerhették a két szervezet tevékenységét, információkat kaphattak a RÉV támogató szolgáltatásairól és az ASKA állatmentő munkájáról és örökbeadási programjáról. A szombati rendezvényre ellátogatók sok érdekes programot próbálhattak ki a Királyok Parkjában és Palotavárosi Tavaknál. Számos interaktív, szimulációs játékot biztosítottak a gyerekeknek, akik a „részeg szemüveget”, a szlalomozást is kipróbálhatták. Ezen kívül dekázó verseny, arcfestés, kutyaszépségverseny, elsősegély bemutató és közös séta az ASKA kutyáival is várta a résztvevőket a Palotavárosi tavaknál. Az este 18 óráig tartó rendezvényt tombolasorsolással fejeződött be. A százforintos tombolából befolyt pénzösszeget teljes egészében az ASKA Alapítványnak ajánlották fel.


