-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Mozart és Salieri művei csendülnek fel a szimfonikusok Halottak napi koncertjén
Az ARSO pedig olyan kiváló énekművészekkel egészül ki, mint Tillai Csilla, Dévényi Judit, Csapó József és Najbauer Lóránt, valamint remek kórusokkal, mint az Alba Regia Vegyes Kar, az Ars Musica Kórus, a Primavera Kórus és a Clara Voce Vegyeskar.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Halottak napi hangversenyének műsora újra az egyházzene repertoárjának ritkán hallható kincseit kínálja a székesfehérvári közönségnek.
A klasszikus zene históriájának egyik legsötétebb, Milos Forman zseniális Amadeus-filmje által széles körben ismertté vált, a tényekkel ugyanakkor hadilábon álló fejezete Mozart és Salieri állítólagos rivalizálásának története, amelynek során a középszerű tehetség – jelentéktelenségét felismerve s azt elviselni nem tudva – tehetetlen dühében a zseni életére tör.
A 2025/26-os Ünnepi sorozat a Szent István székesegyházban megrendezett nyitókoncertjén azonban nem vetélytársakkal, hanem két – egymással egyébként szívélyes viszonyban álló – zeneszerzővel és pompás egyházzenei alkotásaikkal találkozhatnak a zenebarátok, az emberi gyarlóságokon felülemelkedő, az ég felé tekintő muzsikával.
Mozart intim templomi szonátáit Salieri 1804-ben kifogástalan professzionalizmussal és gazdag dallaminvencióval megírt Requiemje követi, a komponista halálának 200. évfordulójára emlékezve.
Előadásában Tillai Csilla, Dévényi Judit, Csapó József és Najbauer Lóránt énekművészek, valamint az Alba Regia Vegyes Kar, az Ars Musica Kórus, a Primavera Kórus és a Clara Voce Vegyeskar tagsága csatlakozik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeihez. Az est dirigense Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy lesz.
Jegyek még kaphatóak!
Mozart: Három templomi szonáta
Salieri: Requiem
Közreműködik:
Tillai Csilla
Dévényi Judit
Csapó József
Najbauer Lóránt
Alba Regia Vegyes Kar, Ars Musica Kórus, Primavera Kórus, Vezényel: Pad Zoltán, Liszt-díjas karnagy