Az Arconic 17,5 millió forintos támogatásával fejleszthet az Alba Innovár

Mintegy 17 millió 511 ezer forinttal támogatja az Arconic Alapítvány az Alba Innovár Digitális Élményközpont munkáját, a jelképes csekket szerdán adták át a cég vezetői. Az Alba Innovárban bemutatták a támogatásból vásárolt legújabb technológiai eszközüket, egy lézervágót is.
2020.02.26. 16:38 |
Az Arconic 17,5 millió forintos támogatásával fejleszthet az Alba Innovár

Az Arconic Alapítvány 2019 októbere és 2020 szeptembere között 60.000 dollárral – 17.511.000 forinttal – támogatja az Alba Innovár Digitális Élményközpont programját.

Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője a támogatás kapcsán elmondta, próbálják hasznosan elkölteni az alapítványtól kapott összeget, ezt jelzi az is, hogy megérkezett az az eszköz, ami Fehérváron is talán példa nélküli, egy lézervágó, amely kiegészíti azokat a digitális eszközöket, amelyekkel az Alba Innovárban lehet találkozni.

"Azt szeretném, hogy minél többet tudják alkalmazni ezt az eszközt, ehhez az is kell, hogy minél több tanár tudjon tanítani az Innováron belül és lehetőséget biztosítani a fiatalok számára, hogy hozzáférhessenek ilyen eszközökhöz. Az Arconic által adott összeg arra is szolgált, hogy nemcsak eszöközket vásároljunk, hanem tanárokat is fel tudjunk venni." - mondta el Laufer Tamás, aki emlékeztetett, hogy az Alba Innovár alapprogramja mellett be tudta indítani felnőttképzési programját, és a várossal közösen az okos tanterem programot is. "Ez utóbbinak kritikus eleme, hogy a tanároknak képesnek kell lennie arra, hogy egy másfajta, képesség alapú oktatást valósítsanak meg, ezért a tavalyi év folyamán elkezdtük a tanárok képzését is." - tette hozzá.

Laufer Tamás a polgármesternek és a vállalat jelenlévő képviselőinek egy-egy, az új lézervágó eszközzel gravírozott emléket adott át köszönetképpen.

Katus István, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgatója az alapítványról szólva elmondta, hogy 20 éves múltra tekinthet vissza, csak korábban Alcoa alapítványként működött. Minden egyes évben 200-300 ezer dollár közötti összeget juttatnak a fehérvári nonprofit szervezeteknek, az alapítvány zászlajára tűzte a természettudományos ismeretek népszerűsítését, illetve a digitális kompetenciák fejlesztésének támogatását. Katus István hozzátette, hogy célkitűzésük szerencsésen találkozott az Alba Innovár programjával.

Cser-Palkovics András polgármester példaértékűnek nevezte, ahogy az Arconic-Alcoa vállalatcsoport hozzááll a város közösségének ügyeihez.

"Tudjuk, hogy az amerikai cégeknél a társadalmi felelősségvállalás nem önmagában egy szlogen, hanem nagyon is tartalommal van megtöltve és példaértékű, ahogy ezt végzik. Az alapítvány a klímavédelem, környezetvédelem terén is segít a városnak, mindez jól mutatja, hogy lehet fenntartható iparban gondolkodni, miközben fenntartható környezetben is tudunk gondolkodni és a jövőre is gondolunk, mert ahol most vagyunk, az már a jelenről is szól, de leginkább a jövőről." - hangsúlyozta a polgármester, aki megköszönte a cégcsoportnak, hogy nem pipálja ki a társadalmi felelősségét a helyi adó befizetésével és fontos társadalmi célok mellé áll oda. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy az alapítvány támogatása üzenetértékét tekintve legalább olyan fontos, mint pénzügyi értelemben: segítenek abban, hogy a ma fiataljai felkészüljenek a digitális világ kihívásaira.

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.