-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Az Ápolók Nemzetközi Napját ünnepelte a Szent György Kórház
Az Ápolók Nemzetközi Napját világszerte május 12-én tartják annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő. Az ápolók napja a világon mindenhol azokról az emberekről szól, akik a betegekkel a legközvetlenebb kapcsolatban állnak. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház is ünnepség keretében köszöntötte asszisztenseit, ápolóit, az eseménynek a Hotel Magyar Király adott otthont.
2016.05.12. 11:37 |
Az Ápolók Nemzetközi Napját világszerte május 12-én tartják annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő. Az ápolók napja a világon mindenhol azokról az emberekről szól, akik a betegekkel a legközvetlenebb kapcsolatban állnak. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház is ünnepség keretében köszöntötte asszisztenseit, ápolóit, az eseménynek a Hotel Magyar Király adott otthont.

Az ünnepség megnyitóján Dr. Reiber István orvos igazgató, címzetes egyetemi docens köszöntőjében arra kereste a választ, hogy miért marad ma valaki ápolónő és ha az marad, miért marad Magyarországon? "Az ápolónő a test és a lélek mestere egyben és a beteg ember segítője, nem pedig a betegségek, tünetek tudományos labirintusába tévedt specialista. Tudós az élet első sírásának mosollyá varázsolásában és az utolsó mosoly útra bocsátásában is. Egy fájdalomtól megszabadított lélegzet számára a fizetség. Emellett esendő nő is, aki időnként elégedetlen magával vagy mással, aki ideges, feszült, mert a boltokban még nem lehet szeretettel fizetni.. És aki időnként fáradt, mert amit tesz nap mint nap, az nem egy embernek való. És miért Magyarország? Mert ez a mi hazánk a maga ellentmondásaival, sokszínűségével, színességével, szépségével, ahol a mosoly, a gondolat, álom és remény magyarul szólal meg.." - fogalmazott Dr. Reiber István.

Az Ápolók Napján a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására is sor került, majd a tiszteletbeli és az 50 éve végzett ápolókat köszöntötték és átadásra kerültek a Magyar Ápolási Egyesület Elismerő Díszoklevelei is. Az idei évben az Év ápolója kitüntetést vehette át Szabóné Nyulász Annamária, az infektológiai osztály fiatal ápolója, akinél biztonságban érzik magukat a rábízott betegek és aki a gyors reagálást igénylő esetekben is megbízhatóan, a helyzetnek megfelelően reagál. Az Év asszisztense Molnár Tiborné lett, aki asszisztensi munkája mellett a Magyar Gasztroenterológiai Társaságban titkári funkciót is vállal. Az Ápolók Napján minden évben kiválasztanak egy orvost, aki tiszteletbeli ápoló címet kap, idén Dr. Matyikó Flóra főorvost érte a megtiszteltetés, aki 1971 óta dolgozik a Szent György Kórházban. A rendezvényen Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok vett részt.

Május 12-én tartják világszerte az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. A már életében legendává vált brit hölgy 1820-tól 1910-ig élt. Az 1853-56-os krími háború idején a törökországi brit katonai kórházban a tisztaság és a megfelelő ellátás megszervezésével nagyságrenddel csökkentette a halálozási arányt. A katonáktól kapta a Lámpás Hölgy nevet, mert éjszaka is ápolta a betegeket a laktanyafolyosón berendezett kórházban. Hazatérve hősként tisztelték és óriási hírnévre tett szert, a róla elnevezett nővérképzőt 1860-ban nyitotta meg. Õ fogalmazta meg, hogy "az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt".