-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület szociális látogatóit köszöntötték
Az idősebbek közül sokan örülnek annak, ha otthoni magányukban rendszeresen felkeresi őket valaki, elsősorban beszélgetni, de ha úgy adódik, apró-cseprő ügyeikben segítségnek. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület éppen ezért működteti szociális látogatói csoportját. Lövölde úti klubházukban összejövetelt szerveztek a látogatottaknak és látogatóiknak.
2015.04.20. 08:38 |
Az idősebbek közül sokan örülnek annak, ha otthoni magányukban rendszeresen felkeresi őket valaki, elsősorban beszélgetni, de ha úgy adódik, apró-cseprő ügyeikben segítségnek. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület éppen ezért működteti szociális látogatói csoportját. Lövölde úti klubházukban összejövetelt szerveztek a látogatottaknak és látogatóiknak.

A rendezvényen a város önkormányzatát Róth Péter alpolgármester képviselte, aki megerősítette, hogy az önkormányzat, lehetőségeihez mérten a jövőben is támogatni fogja a nyugdíjas egyesület idősbarát tevékenységét és programjait. Sok olyan idős ember él a Fehérváron is, akiknek messze élnek a családtagjaik, ezért mindennapi magányra lettek " ítélve" és a velük egykorúak segítsége, társasága, törődése jelenti szinte az utolsó kapcsot környezetükhöz.