-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Auschwitz-túlélők visszaemlékezései alapján készült kiállítás nyílik
A kiállítás a Zachor Alapítvány kezdeményezésére, a Dél-kaliforniai Egyetem USC Soá Alapítványával együttműködve jött létre.
Hagyományosan minden évben hirdetnek művészeti pályázatot felső tagozatos és középiskolás tanulók számára január 27-e, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulója alkalmából. A felállított molinókon diákok egyedi képzőművészeti alkotásai - rajzok, festmények, montázsok - láthatók, melyeket holokauszt túlélőkkel és szemtanúkkal készített beszélgetések inspirálták. A videóinterjúkat a molinókon lévő QR-kódok beolvasásával, digitális eszközökön nézhetik meg az érdeklődők, illetve láthatóak a túlélők fotói és életrajzai is.
A február 6-án, kedden 11.30 órakor kezdődő megnyitón beszédet mond Lőrinczy Barbara, a Zachor Alapítvány képviselője, a tárlatot dr. Gergely Anna muzeológus, történész nyitja meg, közreműködnek a Zentai Úti Általános Iskola tanulói. Az interaktív, utazó kiállítás 2024. március 1-jéig látogatható az Aranybulla Könyvtárban.