-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Augusztus 2-ig lehet jelentkezni a gorsiumi nyári táborokba
Gorsiumban augusztus 12 és 14, illetve augusztus 15 és 16-a között várják a 7-13 éves gyerekeket, naponta 8-16 óra között, ügyelet a helyszínen 17 óráig.
A Székesfehérvár-Tác helyközi buszon az utazás ideje alatt felügyeletet biztosítunk és az utazás díját a tábor fedezi.
Részvételi díj:
Augusztus 12 –14.: 22 800Ft/fő, testvérkedvezménnyel: 20 400 Ft/fő amely tartalmazza az étkezést, a foglalkozások eszköz- és alapanyag költségét.
Augusztus 15 –16.: 15 200Ft/fő testvérkedvezménnyel: 12 600Ft/fő, amely tartalmazza az étkezést, a foglalkozások eszköz- és alapanyag költségét.
Jelentkezés határideje:
2024. augusztus 2.
A regisztráció a tábori díj befizetésével konkretizálódik, a tábort minimum 15 fő jelentkező esetén indítják.
További információ, bejelentkezés:
Szirtes Mónika
+36 70 643 7486