-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Átvette megbízólevelét Székesfehérvár polgármestere és az egyéni képviselők
Székesfehérvár polgármestere és a 14 egyéni választókerület önkormányzati képviselője dr. Merényi Zoltántól, a Helyi Választási Bizottság elnökétől vette át ma megbízólevelét. A mandátum-átadáson jelen volt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő. A város képviselőtestülete 2014. október 19-én, vasárnap 10 órától tartja alakuló ünnepi díszközgyűlését, amelyen a grémium tagjai esküt tesznek, majd döntenek az alpolgármesterek személyéről.
2014.10.16. 17:02 |
Székesfehérvár polgármestere és a 14 egyéni választókerület önkormányzati képviselője dr. Merényi Zoltántól, a Helyi Választási Bizottság elnökétől vette át ma megbízólevelét. A mandátum-átadáson jelen volt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő. A város képviselőtestülete 2014. október 19-én, vasárnap 10 órától tartja alakuló ünnepi díszközgyűlését, amelyen a grémium tagjai esküt tesznek, majd döntenek az alpolgármesterek személyéről.
Mint ismert, a 2014. október 12-én megtartott helyi önkormányzati képviselő és polgármester választás eredménye szerdán 16 órakor jogerőre emelkedett Székesfehérváron. A 20 fős képviselőtestület 14 egyéni választókerületben megválasztott önkormányzati képviselője vette át megbízólevelét csütörtökön a Helyi Választási Bizottság elnökétől. Dr. Merényi Zoltán ismertetése szerint, jogszabály írja elő, hogy a választási eredmény jogerőssé emelkedését követő három napban kell átadni a megbízóleveleket a polgármesternek és az egyéni választókerületek képviselőinek. A kompenzációs listán bejutottak pedig vasárnap vehetik át az okmányt.
A Helyi Választási Bizottság elnöke gratulált az eredményhez, és jó munkát kívánt a képviselőknek, majd átadta a megbízólevelet dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, valamint Égi Tamás (1.vk.), Dr. Kovács Béla Sándor (2.vk.), Dr. Horváth Miklós Béláné (3.vk.), Molnár Tamás (4.vk.), Mészáros Attila (5.vk.), Brájer Éva (6.vk.), Farkas László (7.vk.), Viza Attila (8.vk.), Szigli István (9.vk.), Földi Zoltán (10.vk.), Deák Lajosné (11.vk.), Östör Annamária (12.vk.), Horváth Miklós Csaba (13.vk.), Dr. Dienesné Fluck Györgyi (14.vk.) önkormányzati képviselőnek.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a Helyi Választási Bizottság tagjainak és a Helyi Választási Iroda munkatársainak a jogszerű és pontos munkáért, a választás zavartalan lebonyolításáért. Képviselőtársainak gratulált, jó munkát és együttműködést kívánt. Kiemelte, hogy a négy évvel ezelőtti megválasztáshoz képest a megerősített választói akarat és az öt évre szóló megbízás miatt is nagyobb a felelősség. A város képviselőtestülete 2014. október 19-én, vasárnap 10.00 órától tartja alakuló ünnepi díszközgyűlését, amelyen a grémium tagjai esküt tesznek, majd döntenek az alpolgármesterek személyéről.


