-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Átvette már az új kukát? - júniustól könnyebben gyűjtünk szelektíven
Júniustól már mindenki szelektíven gyűjti a hulladékot a háztartásokban, amihez minden segítséget megkapnak a szolgáltatótól a fehérváriak. A rendszer bevezetésével a jelenleg hatályos hulladékszállítási díjak nem változnak, sők a második kukát ingyen kapja mindenki. Az ingyenes második kukákért az egyes városrészekben lakók a Depónia Sörház téri telephelyére mehetnek május elejéig.
2016.04.12. 09:50 |
Júniustól már mindenki szelektíven gyűjti a hulladékot a háztartásokban, amihez minden segítséget megkapnak a szolgáltatótól a fehérváriak. A rendszer bevezetésével a jelenleg hatályos hulladékszállítási díjak nem változnak, sők a második kukát ingyen kapja mindenki.

A több ezer kiosztásra váró kuka a Depónia telephelyén várakozik arra, hogy a fehérváriak környezettudatosabban szabadulhassanak meg a háztartásokban keletkező hulladéktól.
Tavaly júniusában a Depónia által elindított szelektív gyűjtési kísérleti projekt sikeres volt. A kétkukás rendszerrel 4-5-ször több hasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze azok a fehérváriak, akik azegyik kukába a hasznosítható, a másikba pedig a biológiailag lebomló hulladékukat külön gyűjtötték. 2016. június 6-tól kezdődően minden székesfehérvári családi házas ingatlannál lehetővé válik a hulladékok legalább két frakciós gyűjtése, amit a szolgáltató egy ingyenesen biztosított kukával segít. Az új, szelektív kuka és a korábban meglévő használatával külön kell gyűjteni a keletkező hulladékot és a megfelelő napokon ki kell helyezni az ingatlan elé. A rendszer bevezetésével a jelenleg hatályos hulladékszállítási díjak nem változnak.

A kétkukás gyűjtés tapasztalatai azt igazolják, hogy a lakosok környezettudatosabbakká válnak, s egyre nagyobb az újrafelhasználható hulladék mennyisége - mondta Steigerwald Tibor a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A hulladék háztartásban történő szétválogatását tájékoztató matricák könnyítik meg. Az új, elkülönített hulladékok gyűjtésére szolgáló edénybe az anyagukban hasznosítható műanyag, papír, fém hulladékok helyezhetők. Ide kerül a csomagolási hulladék (PET palack, zacskók, sörös-, tejes doboz, mosószeres-, kozmetikai flakon, papír) továbbá a ruhanemű, textil, habosított polisztirol (Hungarocell). A nagyobb kartonpapírt kötegelve, lapítva kell a kuka mellé helyezni. A többlet szelektív hulladékot áttetsző zsákban lehet a szelektív edény mellé tenni, ez továbbra is díjmentesen kerül elszállításra.
Hogyan vehetik át az ingyenesen biztosított második kukát?

A Depónia Nonprofit Kft. az ingatlantulajdonosok számára szerződésenként díjmentes használatra biztosít 1 db 120 literes hulladékgyűjtő edényt az elkülönített (szelektív) hulladékok gyűjtésére. Az edények felmatricázva kerülnek az ingatlantulajdonosokhoz. A matricán a gyűjtéssel kapcsolatos információkat tüntetik fel. Az edények átvételével kapcsolatos információkról a postaládákba kerülő szórólapok tájékoztatják az érintetteket.
A veszélyes hulladék (elem, fénycső, festék) csak hulladékudvarban helyezhető el. A korábban megszokottak szerint külön gyűjtésre kerül az üveghulladék, mely a hulladékudvarban, a szelektív szigeteken vagy a nagyobb áruházak mellett elhelyezett üveggyűjtő konténerekben tehető le.

Az elszállított elkülönített (szelektív) hulladékok kézi válogatáson esnek át, ezért különösen fontos a fentiek betartása, mind a hasznosíthatóság, mind a válogatást végző dolgozók védelme érdekében. A válogatott hulladékok újrahasznosításra kerülnek. Az elkülönített (szelektív) hulladék minden páratlan héten, a biológiailag lebomló hulladék gyűjtési napján kerül elszállításra.

A biológiailag lebomló hulladékok gyűjtésére szolgáló, már meglévő edénybe kell gyűjteni a hasznosításra nem kerülő hulladékokat. Ide kerül a konyhai és kerti zöldhulladék, élelmiszer-maradék, higiéniai hulladék, szennyezett csomagolási hulladék (pl. ételmaradékos papír vagy műanyag tálca), kihűlt hamu vagy salak. Az elszállított biológiailag lebomló hulladék stabilizálási (komposztálási) folyamaton megy keresztül, amely során gépi feldolgozást alkalmaznak. Az ingatlantulajdonos a korábban használt edényébe gyűjtheti a biológiailag lebomló, továbbá a szennyezett, anyagában nem hasznosítható hulladékokat, melynek elszállítása a korábbi vegyes hulladékgyűjtési napon, hetente történik. A többlet zöldhulladékot zöld matricával ellátott áttetsző zsákban vagy legfeljebb 0,1 m3-es kötegben kell a kuka mellé kihelyezni, mely a meghirdetett időszakban minden páros héten kerül elszállításra.