Atlétika: Takács Boglárka korosztályos versenyzőként lett felnőtt magyar bajnok!

Takács Boglárka. Ez a név volt az egyik válasz Tölgyesi Elődtől ama kérdésemre az ARAK évzáró ünnepségén, hogy ki az az atléta, akivel a 2021-es év eredményei alapján beszélgetni kellene? A szakosztályvezető az első helyen Takács Boglárkát említette.

2022.01.02. 10:40 |
Atlétika: Takács Boglárka korosztályos versenyzőként lett felnőtt magyar bajnok!

Mindig az adott verseny adott pillanatai döntenek arról, hogy ki lesz a bajnok és kik nem. 

- A szakosztályvezető szerint fiatal létére felnőtt magyar bajnok lett. Ez kiváló eredmény, igaz?

- Igen. Nagyon, nagyon örülök, hogy a 200 méteres síkfutásban magyar bajnok lehettem, nagyon büszke vagyok erre az eredményemre! Eddig is a korosztályomban sokszor elsőként szakítottam át a célszalagot, de felnőtt magyar bajnoknak lenni az különleges dicsőség a számomra! A 100 méteres síkfutás a fő számom, és 2022-ben azon leszek, hogy ott is betudjam gyűjteni az aranyérmet.

- Korosztályos versenyzőként jóval „szigorúbb” feladat volt nyerni, mint a kortársak között?

- Ó, igen. A korosztályomban talán picivel könnyebb győzni, de ott sem könnyű, hiszen mindig az adott verseny adott pillanatai döntenek arról, hogy ki lesz az első. Ott gyakrabban, sőt majdnem mindig bajnok tudtam lenni. A felnőttek mezőnyében lényegesen nagyobb a kihívás, nehezebb a feladat, de szeretem a nagy feladatokat, és évről évre óriási „meccseket” vívunk a versenytársaimmal.

- Mielőtt eldördült a startpisztoly, mi járt a fejében?

- Elsősorban az, hogy minél jobb időeredményt érjek el, és ezzel hozzam ki magamból a legtöbbet, amit lehet a 200 méter során. Szerettem volna egy jót futni, és hogy ez mire lesz elég, az a célba érésnél majd kiderül. Végül nagyon boldog voltam, hogy ez a győzelemhez is elég volt. Ami az időeredményt illeti, egyéni csúcsot futottam, az eddig legjobbammal tudtam nyerni.

- A magyar csúcs még távolabb van ettől?

- Kétszer méteren igen, de százon már picit közelebb. Mindenesetre célkeresztben van mindkét magyar csúcs, amiket szeretnék mihamarabb túlszárnyalni.

- Mi történt Önnel a nagyvilágban 2021-ben?

- Utánpótlás Európa bajnokságon voltam Tallinban, és mindkét sprintszámban rajthoz álltam. Ezek számomra rendkívüli napokat jelentettek, mivel eddig mindig csak a 100 métert választottuk, ami közelebb áll a szívemhez. Most kipróbáltuk, milyen, ha mindkettőben indulok. Jó volt, mert mindkét számban a középdöntőbe jutottam. Sajnos a finálé elmaradt, sok oka volt ennek, bár jobb eredményt szerettünk volna elérni, de végül is nem vagyok csalódott, összességében a két középdöntővel is elégedett lehetek.

- Az új esztendő hajnalán miről álmodik a lány?

- Nagyon sok mindenről, sokkal csillogóbb 2022-es évről, mint amilyen volt az előző. Rengeteg verseny vár rám mind fedettpályán, mind szabadtéren, és igyekszem minél többet fejlődni, ennek érdekében sokat teszek nap, mint nap az edzéseken.

Interjú

  1. A talpunk alatt hever az energia?

    A Kárpát-medence európai viszonylatban kiemelt geotermikus adottságokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy egy kilométeres mélységben 60-70 vagy akár 80 Celsius fokos vizet is találhatunk. A szakemberek véleménye szerint Székesfehérvár és közvetlen környezete akár még ennél is érdekesebb eredményeket tartogathat a novemberben véget ért földtani szerkezetet vizsgáló kutatások értékelését követően. 

    2025.12.01.
  2. Beszélgetés Nikolics Nemanjaval

    Az ÖKK Podcast legújabb adásában Nikolics Nemanjával, a Videoton FC Fehérvár frissen kinevezett sportigazgatójával beszélgettünk új pozíciójáról, a legégetőbb, megoldandó feladatokról, az átmeneti időszakát élő klub lehetőségeiről, a szakmai stábot és a játékoskeretet érintő változásokról, valamint a Vidi utánpótlásáról és tartalékcsapatának újraszervezéséről.

    2025.11.14.
  3. Felsőváros tárgyi örökségei

    Az ÖKK Podcast legfrissebb adásában Hegyi Ferencné Jutkával, Gál Istvánné Etával és Gál Istvánné Ildikóval beszélgetett Csordás Csilla a gyűjtemény születéséről, az ötvenes-hatvanas évek Felsővárosának mindennapjairól, a hagyományokat őrző és tisztelő felsővárosi asszonyokról, férfiakról és azokról a lelkükben ma is fiatalokról, akik lassan 55 éve alkotnak egy erős közösséget a városrészben.

    2025.11.08.
  4. Y – Most Ők jönnek

    Friss, az Y generáció legizgalmasabb magyar tervezőinek munkáiból nyílik kiállítás november 9-én a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A 13 művész alkotásain keresztül a látogató egy képet kap arról, hogyan gondolkodik ez a generáció az életről, a jövőről, a múltról és mindarról, ami e kettő között van. Az ÖKK Podcast vendége a szervező, Szili Zsuzsanna.

    2025.10.31.