Átadták a Videoton EAS új, 8.25 milliárdért épített gyártócsarnokát

Csütörtökön délelőtt adták át a Videoton vállalatcsoport egyik legnagyobb leányvállalatának, az elektronikus alkatrész beültetéssel és elektromechanikai szereléssel foglalkozó Videoton EAS Kft. új gyártócsarnokát. A beruházás összesen 8,25 milliárd Ft-ba került, de a Vidoton tavaly összesen 14 milliárdnyi feljesztést hajtott végre.
2019.04.11. 12:03 |
Átadták a Videoton EAS új, 8.25 milliárdért épített gyártócsarnokát

A vállalatcsoport a kontinens harmadik legjelentősebb európai tulajdonú EMS (Elektronikai Gyártási Szolgáltató) cége, világviszonylatban pedig a 28. legnagyobb ilyen vállalatként jegyzik.

Az új elektronikai szerelőüzem alapkőletétele még 2017. decemberében volt, és egy éves intenzív munka eredményeképpen tavaly decemberben vehették használatba az új csarnokot. A gyártás átköltöztetése pedig a tervek szerint 2019. júliusában fejeződik majd be. A csarnok egy húszezer négyzetméter alapterületű épületkomplexum, melyből 8.500 m2 a gyártóterület, a raktár 4.300 m2, az iroda egység pedig szintén 4.300 m2, az egyéb szociális és infrastrukturális rész 2.900 m2 nagyságú területet tesz ki.

A Videoton, történetének legnagyobb volumenű beruházási programját valósította meg a tavalyi évben, összesen 14 milliárd Ft értékben. Ennek legnagyobb része volt a Videoton EAS Kft. beruházása, ami összesen 8,25 milliárd Ft-ba került. A 6,3 milliárd Ft-os csarnok mellett a beruházás részét képezi a 745 millió Ft értékű gyártási technológia beszerzés, az ipar 4.0 követelményei szerinti raktári beruházás 495 millió Ft értékben, valamint az infrastruktúra fejlesztése 685 millió Ft összegben.

A városnak az elmúlt évtizedei és a jelene is összekapcsolódik a Videotonnal – mondta Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere. "Nagy büszkeség Fehérvárnak, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú vállalat a városban található, aminek életében jelentős mérföldkő a mostani fejlesztés. Szeretném megköszönni a város nevében is a beruházást, ugyanis a fejlesztés a város egésze szempontjából is fontos. Továbbra is úgy gondolom, hogy a kölcsönhatás egyértelmű a város és a gazdasági élete között. Székesfehérvár csak és kizárólag akkor tud fenntartható módon növekedni és fejlődni, ha a helyi gazdaság is növekedni képes. Ez fordítva is igaz, mert a helyi gazdaság is akkor tud bővülni, ha biztonságos környezetet tudunk teremteni." Cser-Palkovics András kiemelte, hogy 1975 diák gondolta úgy, hogy a fehérvári felsőoktatásba adta be első helyen jelentkezését a három fehérvári egyetemre, ami azért is fontos, hogy ne csak múltja és jelene, hanem jövője is legyen a város gazdaságának.

A teljes épület energetikailag a legmodernebb technológiával készült, energiatakarékos hőszivattyús hűtési és fűtési rendszert építettek és a csarnok egész területén intelligens vezérléssel ellátott LED világítást szereltek be. Energiafelhasználás monitorozást lehetővé tevő rendszert is beépítettek, melynek segítségével követni és irányítani lehet az optimális energia felhasználást. Az épület tervezésekor, építésekor nagy gondot fordítottak a legoptimálisabb kialakítás mellett az épület emberközpontúságára és arra, hogy élhető munkakörnyezetet biztosítson. Ezt szolgálja például a 2000 négyzetméteres belső kertes udvar is.

Nehéz volt, a jelenlegi építőipari helyzetben kellett felépíteni a csarnokot, de szerencsére nagyon jó csapattal dolgozhattunk – mondta Sinkó Ottó, a Videoton Holding ZRt. társ- vezérigazgatója. Mint mondta nagy kihívást jelentett a beruházás az EAS dolgozóinak is, amit nagyon nagyra értékelünk. Kiemelte továbbá, hogy világ gazdasága átrendeződik, változik az autóipar és az elektronika részaránya növekedni fog és ezt alapul véve a mostani a beruházással az egész Videoton „jövőállóbb” lett.

A Videoton vállalatcsoport 2009 óta folyamatosan növekszik, ezen időszak alatt megháromszorozva forgalmát és a 2018-as évet várhatóan 188 milliárdos rekord konszolidált árbevétellel zárja majd.

Varga Mihály pénzügyminiszter is ott volt az új csarnok átadásán és mint mondta, ha Székesfehérváron a Vidotonnal történik valami, akkor egy gazdaságpolitikával foglalkozó kormánytagnak ott a helye. A Videoton mostani fejlesztésével kapcsolatban kiemelte, hogy aki nem tudja tartani a lépést, annak csak a lemaradás jut, aki pedig tudja, annak esélye van arra, hogy az élmezőnybe kerüljön. Mint mondta Székesfehérvár a jégkorong hazai fellegvára, majd Wayne Gretzkyt idézte, miszerint „nem oda kell korcsolyázni, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.” A magyar kormány pedig ehhez megfelelő környezetet szeretne biztosítani.

Varga Mihály kiemelte: az elmúlt években jó gazdasági kilátásokat eredményező vállalati környezet alakult ki, így a tavalyi év után idén is jóval az uniós átlag felett lehet a magyar növekedés. Az EU és a világgazdaság növekedési üteme lassul, ezért a kormány határozott lépéseket kíván tenni az ebből eredő hatások mérséklésére elsősorban a munkaerőpiaci feltételek javításával, a vállalatok működését támogató gazdaságpolitikai keretek erősítésével.

A miniszter beszélt az elmúlt évek gazdasági változásairól is, amelyek alapján 2010 óta 800 ezerrel nőtt a munkában állók száma és így eléri a "bűvös" 4,5 milliót, miközben a nettó átlagkereset - a családi adókedvezmény figyelembe vételével - 73 százalékkel emelkedett 2010 és 2018 között. A legjobb befektetési helyek közé került Magyarország, amit mutat, hogy tavaly 98 nagy külföldi beruházás érkezett, amelyek összértéke meghaladta az 1380 milliárd forintot. Egyedül ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően 17 ezer új munkahely létesült.
Fejér megyéről szólva a miniszter kiemelte: az egy főre jutó megyei GDP az országos átlag 102,6 százalékra nőtt 2017-re, miközben 2010-ben 87 százalékon állt, így Fejér Győr-Moson-Sopron mögött a második helyre került a megyék rangsorában. A foglalkoztatási helyzet is jelentősen javult, mert a foglalkoztatási ráta 56-ról 70,7 százalékra nőtt, míg a munkanélküliségi ráta 9,5-ről 2,6 százalékra csökkent - sorolta Varga Mihály.

Gazdaság

  1. Nitrogénüzem a Harmannál

    Nagyértékű beruházás keretében épített nitrogénüzemet a Messer Hungarogáz az elektronikai gyártással foglalkozó Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. székesfehérvári gyárának területén. A cél az autóipari elektronikai gyártó nitrogénigényének közvetlen, helyszíni kiszolgálása egy új, energiahatékonyságot növelő technológiai megoldással. 

    2024.04.18.
  2. Alba Regia Állásbörze

    Harmadik alkalommal rendezték meg az Alba Regia Állásbörzét a Sóstói Stadionban pénteken. Többek között iparvállalatok, kereskedelmi szolgáltatók és közlekedési társaságok jelentek meg a seregszemlén, de voltak munkaerő-közvetítők is. A kiállítás iránt már a nyitáskor nagy volt az érdeklődés.

    2024.04.12.
  3. A magyar gazdaság helyzete, kilátásai

    A magyar gazdaság helyzete, kilátásai és a VOSZ programja volt napirenden a szövetség Fehérváron tartott vállalkozói fórumán. Az aktív szerepvállalás a fenntartható gazdaság kialakításában, a növekedés beindítása, a vállalkozói aktivitás fokozása és egy korszerű, hatékony vállalkozásfejlesztési rendszer kialakítása a legfontosabb feladat - hangzott el a fórumon, ahol vállalkozóktól azt kérték, nyissák meg a cégeiket a fiatalok előtt a duális képzés terén.

    2024.04.12.
  4. Fejlesztett az Alba-Kor Kft.

    Átadták az Alba Ipari Zónában az Alba-Kor Kft új felületkezelő üzemcsarnokát. A felületkezeléssel foglalkozó fehérvári Alba-Kor Kft. 722,86 millió forint összköltségvetésű fejlesztésének megvalósításával erősíteni tudja Magyarország zöldgazdaságát, az ipar környezettudatosabbá zöldebbé válását és egyedülálló technológiájával növeli a piaci részesedését.

    2024.04.11.