-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Artisjus-díj - Dobri Dániel Alba Regia Szimfonikus Zenekar zeneszerzője lett az év junior komolyzenei alkotója
A szerzői egyesület tizenkét zeneszerző, szövegíró, alkotói közösség munkáját ismerte el. A díjakat a Magyar Zene Házában adták át.
Az Artisjus 23. alkalommal díjazta a kortárs zeneszerzőket és szövegírókat. A könnyűzenei junior kategóriában először kapta mindhárom díjat női alkotó vagy női dalszerző vezetésével működő csapat, a 22 éves Takács Dorina (Deva) a díj történetének legfiatalabb egyéni díjazottja.
A könnyűzenei alkotói életműdíjas Menyhárt János gitáros, dalszerző 1978-1988 között a V'Moto-Rock tagja volt. Ezután az MHV-ban játszott, ő szerezte Homonyik Sándor Álmodj királylány című dalát, dolgozott Demjén Ferenc albumain. "Egyedi hangzása és kreatív zenei gondolatai által meghatározó szerepet játszott a hetvenes-nyolcvanas évek zenei világában" - írta méltatásában Szűcs Norbert.
A posztumusz könnyűzenei alkotói életműdíjas, a közelmúltban elhunyt Török Ádám énekes, fuvolista, zeneszerző, szövegíró 1968-ban alapította a Mini együttest. A kilencvenes években a RABB-ban szerepelt, 1998-tól újra a Minivel lépett fel, több mint harminc albumot jegyez. "Senkihez sem hasonlítható stílust alakított ki, amely a hetvenes évek egyik legnépszerűbb zenekarává tette a Minit" - méltatta őt laudációjában Németh Alajos.
Az év könnyűzeneszerzője Szendőfi Péter dobos, zeneszerző lett. Mintegy háromszáz hazai és külföldi lemezen játszott, zenélt az In Line, a Babos Band, a László Attila Band, a Fusio Group és a Loop Doctors formációban. Tagja volt az amerikai Ütőhangszeresek Világszövetségének. "Évtizedek óta meghatározó egyénisége könnyűzenei életünknek. A dobos-zeneszerző-zenekarvezető kategória egyik legkiválóbb reprezentánsa" - írta róla Bágyi Balázs.
Az év könnyűzenei szövegírója Molnár Tamás dalszerző, énekes, az Anti Fitness Club, majd a Jetlag alapítója. Szövegíróként számos popelőadóval és zenekarral dolgozott, többszörös Fonogram-díjas előadó. "Minden projektjében, zenekarában megújul, képes változni és változtatni zenében, stílusaiban, személyiségében egyaránt" - írta Jónás Vera.
Az év produkciója a godfater. formáció lett. A Tátrai Tibor, Szebényi Dániel, Borlai Gergő, Gotthárd Mihály és Kéri Sámuel által alkotott zenekar 2021 végén alakult. A sokgenerációs supergroup első lemeze 0 címmel jelent meg, saját dalaik mellett élőben Tátrai Tibor szerzeményeit, rock klasszikusokat játszanak. "A godfater. a generációk közti kölcsönös tiszteleten alapszik, példával járhat elöl minden zenésznek és alkotónak" - méltatta a produkciót Sebestyén Áron.
Az év junior könnyűzenei alkotója Takács Dorina, azaz Deva. A 22 éves énekes-dalszerző zenéjét atmoszferikus lágy hangok, pulzáló basszus és a magyar népdalok világából merített többszólamú mantrák jellemzik. Első albuma a Csillag, megkapta a Music Moves Europe díjat. "Egyedi hangzásvilága ötvözi a Kárpát-medence hagyományos népzenei gyökereit a kortárs zenei és stúdiótechnikai trendekkel" - fogalmazott laudációjában Both Miklós.
Az év junior könnyűzenei szövegírója Vörös Cintia Sisi. Első dala és klipje tavaly került ki a világhálóra Yalla címmel, idén a hiphop színtér felkapott előadójává vált, megjelent első EP-je. "Kiemelt raptehetség a hazai újgenerációs underground közegben, erőteljes üzenetekkel képes megszólítani a fiatal közönségét" - írta róla méltatásában Both Miklós.
Az év junior könnyűzenei alkotói közössége a Nagy Emma Quintet. A 2018-ban alakult formáció műveiben erőteljes groove-ok, szabad improvizációk, kortárs zenei elemek vannak. Három lemezük jelent meg, a zenekar tagja Nagy Emma (ének), Oláh Krisztián (zongora), Cseh Péter (gitár), Dénes Ábel (bőgő), Klausz Ádám (dob), valamint Nagy Gergő (szövegek, lemezborítók). "Nem akarnak hasonlítani és megfelelni semmilyen trendnek, önmaguk útját járják, mégis átütőek" - írta Jónás Vera.
Az év komolyzenei műve kategóriában két alkotót díjaztak.
Balogh Máté Sinfonia Nr 1 című alkotásáért kapta az elismerést. Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző a Zeneakadémia Zeneelmélet Tanszékének adjunktusa, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnöke. Számos zeneszerzőverseny díjazottja, művei világszerte elhangoztak. "A Győri Filharmonikus Zenekar és Rajna Martin megrendelésére készült Szimfónia felvillanyozóan ötletes és szép zene" - írta laudációjában Szitha Tünde.
Szintén az év komolyzenei műve lett Kutrik Bence Tavasz-esti dal szerzeménye. Az alkotó San Franciscóban, Torontóban és Budapesten tanult zeneszerzést, munkássága a klasszikus európai hagyományra épül, de zenei gondolkodásának fókuszában a kísérleti zene áll. "Varázslatos mű, amelyet az azt bemutató Cantemus mellett más kórus is műsorára tűz. A műből a fájdalom mellett a szerző természetszeretete és művészi ars poétikája is kiszól" - mondta laudációjában Bánkövi Gyula.
Az év junior komolyzenei alkotója címet Dobri Dániel zeneszerző kapta az Artisjustól. A székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzője, kompozícióit műsorára tűzte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara is. Több mint hatvan színpadi műhöz készített zenét. "Alkotói stílusa sokrétű, eszközeiben vállaltan eklektikus, vérbeli 21. századi zeneszerző" - írta méltatásában Bella Máté.
Az év magyarnóta-szerzője Horváth Péter. Nótáit több ismert művész tartja repertoárján, a legnépszerűbbek között ott van a Mi lenne, ha megpróbálnánk; a Nem bűn az, ha szeretlek; vagy a Nem tudom, hogy hol keressem én a boldogságot.