-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Aranybulla 800: tudományos konferenciának adott otthont Székesfehérvár
Néma koszorúzás előzte meg szerdán reggel az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulója alkalmából megrendezett tudományos konferenciát.
A néma főhajtást követően a Hiemer-ház házasságkötő termében, reggel 10 órától zajlott a konferencia. Az érkezők a Magyarságkutató Intézet jóvoltából egy Németh Zsolt – A fény útján: Tanulmányok az Árpád-kori templomainkról kötetét is tartalmazó ajándékcsomaggal gazdagodhattak.
A résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy a Magyarságkutató Intézet Székesfehérvárra álmodta meg a konferenciát. Beszédében felidézte, hogy Dr. Horváth-Lugossy Gábor főigazgató egy telefonos megbeszélés során vetette fel a találkozó székesfehérvári megrendezésének ötletét, amit megtisztelő volt elfogadni: „Köszönetet szeretnék mondani, hogy lehetőség nyílt egy ilyen tudományos konferenciára az emlékév keretein belül. Azt külön szeretném hangsúlyozni, hogy egy ilyen év során fontos a tudományos háttér és annak megvilágítása. Túl a kulturális programokon és fesztiválokon, melyek széles nyilvánosságot szólítanak meg, fontosnak tartom azt is, hogy legyenek ehhez hasonló tudományos konferenciák.”
Dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója Fejér megyei származása révén kiemelt figyelemmel követi a város történéseit. Mint elhangzott, így figyelt fel a város azon felkérésére, miszerint Székesfehérvár szívesen ad otthont az Aranybulla emlékévhez kapcsolódó kulturális rendezvényeknek. A Magyarságkutató Intézet és Székesfehérvár kapcsolata azonban nem itt kezdődött: „Ez már a harmadik közös munkánk a várossal. A Magyarságkutató Intézet alapításának évében elhatározta, hogy a székesfehérvári Osszáriumot tudományos eszközökkel fogja kutatni az Árpád-házi királyok azonosításának érdekében. Polgármester úr és a város azonnal a kezdeményezés mellé állt, és minden szükséges támogatást megadott ehhez a kutatáshoz. Büszke vagyok arra, hogy ezt a konferenciát is úgy rendezhetjük meg, hogy a korral foglalkozó legkiválóbb professzorokat, tanárokat láthatjuk és hallhatjuk.”
A konferencia délelőtti blokkját Veszprémy László történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem előadásával nyitották. A kiváló szakember évtizedek óta publikál a középkori magyar hadtörténet témájában, munkái és tevékenysége megkerülhetetlennek számít a szakmában. A professzor előadását követően még összesen hét előadó lépett a pódiumra, a konferencia zárásaképpen pedig kurátori tárlatvezetést tartottak a Királyok és Szentek – Az Árpádok kora című kiállításon.
A konferencia előadásai a Magyarságkutató Intézet Youtube-csatornáján is elérhetőek lesznek!