-
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29. -
Év fagylaltja 2026
Az öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylaltot kínáltak az egész napos rendezvény alatt. A fagylaltokat kiváló szakmai zsűri értékelte, amiben helyet kapott Damniczki Balázs fehérvári cukrászmester is.
2026.06.28.
Gondolatok a születésről három szemszögből
Május 3-án pénteken egy pszichológus, egy szülésznő és egy meseterápiás szakember járják körül a születés témáját a a VKM Pedagógia Szakkönyvtárában.
2019.05.02. 12:25 |
Május 3-án, pénteken 16 órakor a VKM Pedagógia Szakkönyvtára kínál programot: a Gondolatok a születésről három szemszögből járja körül a témát.
Dr. Angster Mária pszichológus az ikertörténetek, Nováky Rita szülésznő a születés emlékei, Májer Ágnes meseterápiás szakember a születés meséje oldaláról közelítik meg a témát. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: a ped@vmk.hu e-mail címen vagy a 22/310-589-es telefonszámon lehet jelentkezni.