-
Don Giovanni a színházban
Már csak néhány jegy kapható az Alba Regia Szimfonikus Zenekar operaprodukciójára. Az Ars Regia bérlet keretében március 27-én, pénteken 19 órától hallható Mozart Don Giovanni operájának hangversenyszerű előadása a Vörösmarty Színházban.
2026.03.16. -
Történelem, művelődés, politika
Könyvbemutatóra invitálja az érdeklődőket a Kodolányi jános Egyetem március 17-én, kedden 15.00 órakor. Az érdeklődők a Történelem, művelődés, politika című tanulmánykötetet ismerhetik meg, amely prof. Dr. Simándi Irén, a KJE Történelem Tanszék korábbi tanszékvezetőjének munkássága előtt tiszteleg.
2026.03.16. -
Vörösmarty Mihályra emlékeztek
Vörösmarty Mihály hatástörténete címmel tartott záró emlékülést a Vörösmarty Társaság a Városházán. A találkozón a költő életművének kiemelten fontos időszakait elemezték az előadók.
2026.03.16. -
Közeledik a Versünnep
Közeledik a Versünnep döntője, amelyre már javában készülnek a fiatal versmondók. A diákok mentorok segítségével dolgoznak azon, hogy a lehető legjobban adják át a választott költemények üzenetét.
2026.03.13.
Anna and the Barbies koncert lesz szombaton a Petőfi Kultúrtanszéken
December 23-án 22 órától Anna and the Barbies koncert lesz a Petőfi Kultúrtanszéken. Az 5 tagú alternatív rap/rock/pop zenekar, mely a frontember-énekesnő-rapper Pásztor Anna különleges, meghökkentő és kétségtelenül üdítő színpadi megjelenésével és letaglózó-elemésztő-feltámasztó dalszövegeivel, előadói stílusával vált a hazai koncertzenekarok egyik élvonalbeli képviselőjévé.
2017.12.22. 08:16 |
Emblematikus dalaik közül (mint a Nyuszika, az Álmatlan, vagy épp a 4kézláb) kiemelkedik a Márti dala, melyet nem csak az alternatív zenei rajongótábor, de a szélesebb zenehallgató közönség is idéz nap, mint nap.