Amerika után, Rió előtt - itthon készülnek öttusázóink

 Túl vannak az amerikai edzőtáboron, és a Világkupa sorozta nyitányán is a Volán Fehérvár öttusázói. A csapat itthon, kemény edzésekkel tölti idejét, Kovács Saroltáék legközelebb a 2016-os Olimpiának is otthont adó Rióban állnak rajthoz, szintén Világkupa pontokért.
VIDEÓ a cikkben!
2013.03.07. 16:39 |
 Túl vannak az amerikai edzőtáboron, és a Világkupa sorozta nyitányán is a Volán Fehérvár öttusázói. A csapat itthon, kemény edzésekkel tölti idejét, Kovács Saroltáék legközelebb a 2016-os Olimpiának is otthont adó Rióban állnak rajthoz, szintén Világkupa pontokért.
 Szerda reggel lovaglás, majd futás szerepelt a Volán Fehérvár öttusázóinak programjában. Nem véletlen a feszes időbeosztás, hiszen túl vagyunk már az első Világkupa versenyen (Kovács Sarolta 5., míg Demeter Bence 35. lett), a következő pedig már a nyakunkon van. „És a szezon igazából még be sem indult, így tulajdonképpen az alapozás végén járunk. – kezdte londoni olimpikonunk, Kovács Saci. – Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az első versenyem, hiszen úgy lettem ötödik, hogy messze nem teljesítettem száz százalékot. Nem mondok vele újdonságot, a vívásomon van még mit javítani, bár a selejtezőben egyéni legjobbamat nyújtottam, a fináléban egy kicsit túlizgultam a számot. Remélem, Rióban még jobban teljesítek majd, de ez az ötödik hely is nagyon jót tett a lelkemnek, az Olimpia, valamint a sérülésem után.”
 Demeter Bencének korántsem sikerült ennyire jól a palm springs-i viadal, az utazás közben elveszett a vívózsákja, és bár kölcsön felszerelésekkel küzdött a selejtezőben, a döntőbe bejutott. Ott meg aztán a lóval gyűlt meg a baja. „Már a melegítésnél éreztem, hogy ezzel a lóval nincs minden rendben, sokáig csak nem akarta megugrani az egyik akadályt, a gyakorlás végére csak sikerült. – mondta Bence. – Élesben sem volt az igazi, többször ellenszegült, volt időtúllépésem, szóval gyakorlatilag minden esélyem elszállt a jó szereplésre, a kombit azért becsülettel megcsináltam. Rióban biztos keményebb mezőny lesz, már csak azért is mert a következő Olimpiát ott rendezik. Szeretnék bekerülni a legjobb tízbe!”
 A február eleji edzőtábor idején volt miért izgulniuk öttusázóinknak, hiszen sokan „esélyesnek” tartották a sportágat arra, hogy felkerüljön arra a listára, ahol a birkózás találta magát. A NOB idén szeptemberben, a 125. kongresszusán, Buenos Aires-ben dönt, arról, hogy a 2020-as játékokon mely sportágak képviselői szerepelhetnek majd, a birkózás komoly veszélyben van, az öttusa úgy tűnik megúszta…
 „Ennek nagyon örülünk, de sajnáljuk, hogy a birkózással ez történhet. – mondta együtt érzően Saci. – A birkózás az egyik ősi sportág a játékokon, így szurkolok nekik, hogy maradhassanak. Mi most megnyugodhatunk, ami köszönhető annak, hogy az elmúlt években olyan változásokat vezettek be, melynek köszönhetően a néző számár a még élvezhetőbb lett az öttusa.”
 
 És a változásoknak nincs vége, a tervek szerint a jövőben egy helyszínen, amolyan öttusa stadionban rendeznék még a versenyeket. „Szerintem jó ötlet, hiszen a nézők nagy része nem szeret vándorolni, egyik helyszínről a másikra. – magyarázta Bence. – Voltunk már, ilyen, vagy ehhez hasonló versenyen, sőt mi is rendeztünk már ilyet. Azt majd csak a későbbiekben láthatjuk meg, hogy mindenhol megoldható lesz-e!”