Alumíniumipari szakkör után nyári tábor - Váci-Arconic együttműködés

Egy szakmai, a fiatalokat megszólító programot valósít meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az Arconic Alapítvány támogatásával. Céljuk, hogy nyitott, érdeklődő, különösen az alumíniumipar területén tájékozott diákok kerüljenek ki az iskolából. 
2019.06.12. 12:47 |
Alumíniumipari szakkör után nyári tábor - Váci-Arconic együttműködés

A vácisok programjának részeként alumíniumipari szakkör alakult, melyben az Arconic szakemberei is szerepet vállaltak. A sikeres vizsgát követően a szakköri tagok átvehették tanúsítványukat, valamint két budapesti szakmai kirándulás alkalmával az Öntödei múzeumot, illetve az Ipar Napjai kiállítást nézték meg tanulóik. Egy bécsi tanulmányúton is jártak, ahol a Technisches Museum Wien interaktív kiállítása volt a fő célpont, de Bécs csodálatos történelmi belvárosára is szántak egy kis időt. A diákok véleménye szerint szakmai, tudomány-, illetve művelődéstörténeti szempontból is nagyon hasznosnak bizonyultak ezek a programok.

A sikeres szakkör után 2019. június 17-21. között nyári tábort szervez a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. 6-7. osztályos általános iskolás tanulókat várnak a gépész, közlekedésgépész szakmákban használt anyagok, fémek, illetve egyszerű munkafolyamatok, a kétkezi alkotó munka örömének megismertetése. A foglalkozások keretében szakoktatóik vezetésével kreatív munkavégzés történik, délutánonként pedig egy-egy céget látogatnak meg, ahol tanulóik gyakorlati képzésük során megfordulnak majd. A programon való részvétel díjmentes, annak fedezetét az iskola Arconic Alapítványnál elnyert pályázati támogatása biztosítja.

Fehérvári színes

  1. Digitalizáció az iskolákban

    Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.

    2026.06.30.
  2. Példás életút

    Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.

    2026.06.29.
  3. Szoboszlai a King City Skateparkban

    Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.

    2026.06.29.
  4. Jótékonysági tanszergyűjtés

    Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.

    2026.06.29.