Alkoss szabadon! – már lehet jelentkezni az V. HARMAN Hackathon kihívásra

Október 26-ig várják a jelentkezéseket a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyre. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata által életre hívott kihívásra az egész országból, sőt, a határon túli magyar intézményekből is lehet nevezni. Az idei kihívás témája az ’intelligens terek jövője’.
2026.09.03. 16:04 |
Alkoss szabadon! – már lehet jelentkezni az V. HARMAN Hackathon kihívásra

Idén is megrendezi a Harman Hackathon 24 órás műszaki problémamegoldó és prototípusfejlesztő versenyt az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata.

A november 13-14-én zajló versenyt beharangozó sajtótájékoztatón Mészáros Attila alpolgármester elmondta, nagyon örül annak, hogy immár ötödik alkalommal szervezhetik meg ezt a kihívást. „Amikor hat évvel ezelőtt közösen elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan lehet egy innovatív, a fiatalok érdeklődését felkeltő versenyt szervezni, amelyben megmutathatják a kreativitásukat, nem is sejtettük, hogy ekkora siker lesz.” – fogalmazott az alpolgármester, aki hozzátette, a város idén is örömmel biztosítja a helyszínt, a Sóstói Stadiont a döntőbe jutott csapatok számára. Végül arra buzdította a fehérvári és a nem fehérvári középiskolásokat és egyetemistákat egyaránt, hogy jelentkezzenek erre a nem mindennapi kihívásra.

„Az elmúlt években meggyőződhettünk arról, hogy érdemes folytatni ezt a nagyon szép hagyományt.” – fogalmazott prof. dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának dékánja, hiszen ezen a versenyen a középiskolás diákok és az egyetemi hallgatók élesben próbálhatják ki a tanultakat, a gyakorlatorientáltságot, az iparközeliséget, valamint próbára tehetik a mérnöki, a közgazdászi és a menedzser-attitűdjüket. Mint mondta, az elmúlt években számos kreatív megoldással találkoztak a verseny során, ezt várják az idei kihívástól is.

Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere, tanszékvezető felidézte, hogy öt évvel ezelőtt a középiskolásoknak indították el ezt a versenyt, amely később kiegészült az egyetemistákkal – idén is külön szekcióban indul majd ez a két korosztály. „Országosan hirdetjük meg az idei versenyünket, minden magyarországi technikumba, műszaki középiskolába és egyetemre igyekszünk eljuttatni a HARMAN Hackathon kihívás hírét, hogy minél többen nevezhessenek.” A részletekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a selejtező és a döntő témáját a tavalyihoz hasonlóan összekötötték. Ebben az esztendőben az ’intelligens terek jövője’ lesz a fő irány. Hogy mi is ez a tér, azt a jelentkezők dönthetik el: lehet az egy autó, otthon, iskola, gyár, kórház, város, sport vagy szórakoztató tér, vagy akár egy teljesen saját ötlet. Ezután be kell mutatniuk, hogyan változik az ember és a gép kapcsolata ebben a térben a következő öt évben, milyen szerepet kap a hang vagy a zene az interakcióban, és milyen újdonságok lesznek a jelenhez képest ezekben a terekben.

A középiskolás és az egyetemi kategóriában induló csapatok is október 26-a éjfélig jelentkezhetnek a kihívásra egy maximum két perc hosszúságú kisfilmmel, amelyben a csapatok bemutatják a víziójukat. A 24 órás döntőt november 13-14-én rendezik a Sóstói Stadionban.

Az V. Harman Hackathonról és a jelentkezés feltételeiről minden további információ ITT található!

Gazdaság

  1. Már lehet jelentkezni a HARMAN Hackathonra

    Október 26-ig várják a jelentkezéseket a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyre. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata által életre hívott kihívásra az egész országból, sőt, a határon túli magyar intézményekből is lehet nevezni. Az idei kihívás témája az ’intelligens terek jövője’.

    2026.09.03.
  2. Kiégésmegelőzés és a generációváltás

    A VOSZ szerda reggeli üzleti reggelijén ezúttal a vállalkozói menedzsment, a kiégésmegelőzés és a generációváltás került a középpontba. Az előadók segítségével olyan aktuális és fontos kérdéseket jártak körbe, amelyek minden vállalkozás és vezető számára tartogatott hasznos gondolatokat és gyakorlati tapasztalatokat.

    2026.09.02.
  3. Franciaországban terjeszkednek

    A Franciaországban megvalósított sikeres projektekre építve a fehérvári Continest elindította első franciaországi képviseletét. A partnerség a helyi jelenlétből eredő logisztikai és költségelőnyökre építve még kedvezőbb feltételekkel teszi elérhetővé a Continest innovatív megoldásait a francia piac környezettudatos, modern rendezvényeket és sporteseményeket szervező szereplői számára.

    2026.08.17.
  4. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.