Könnyedén nyert az Alba a tartalékos ZTE ellen

A kosárlabda-bajnokság elődöntőjének harmadik meccsén ismét Fehérváron találkozott az Alba és a ZTE. Egy héttel korábban nyerni tudtak itt a zalaiak, de most minden másképp alakult. Az Alba már az első félidő végén huszonöttel vezetett a tartalékos és tartalékoló vendégek ellen. A harmadik negyedben csökkent a figyelem és az előny, de a hajrában megint elhúzott és simán nyert a Fehérvár. Ezzel 2-1-re vezet a párharcban, egy győzelemre áll a döntőbe jutástól.
2017.05.30. 20:50 |
Könnyedén nyert az Alba a tartalékos ZTE ellen

Norfleet és Benke személyében két alapember hiányzott a zalaiaktól, mégis ugyanúgy kezdték a meccset, mint legutóbb Fehérváron: triplákkal. 6-0-ás vezetésük után azért felébredt az Alba is, és szintén kinti kosarakra építve (Tylor egyet, Lóránt kettőt is bevágott) időkérésre kényszerítette a vendégeket. Lóránt Péter hihetetlen agilisan játszott, elérte a tíz pontot és közben mindkét oldalon lepattanókat szedett, csapata pedig nyolccal vezetett. Beállt zónázni a Zete, ki más dobta volna át azonnal, ha nem a fehérvári kapitány? A játékoshiánnyal küzdő vendégedző, Bencze Tamás fiatalokat is beküldött, a rutintalanság eladott labdákban mutatkozott meg. Támadólepattanókat szedett az Alba és több mint harminc pontot dobott az első negyedben.

Ubillát sérülés miatt ültette edzője, a Zalaegerszeg alighanem úgy volt vele, szombaton hazai pályán mindenképpen szükség lesz minden pihent és egészséges emberre... Justin Edwards triplájával már tizenhattal ment az Alba, újabb hibákba hajszolta a fiatal ellenfelet, és könnyen növelte tovább a távolságot. Markovics zsákolásánál húsz lett közte, a ZTE három percig nem talált be, akkor aztán triplákkal csökkentette a különbséget. Könnyelműsködni kezdett az Alba, rossz dobás, elrontott zsákolás mutatta, hogy csökken a koncentráció, igaz, közben védekezésben tartotta a szintet a házigazda.  Lóránt visszajött, ott folytatta, ahol az első negyedben abbahagyta. A ZTE fiataljai esélytelenek voltak, Bencze érezhetően feladta ezt a meccset. Dzunics Braniszlav pedig szintén pályára küldött fiatal kosarasokat, Varga Máté is játszott az első félidő végén.

Huszonöt pontos hazai előnyről indult a harmadik negyed, amelyben nyoma sem volt a fehérváriak koncentrált játékának. Ezt kihasználva a három triplát is helyre küldő Gáll Dominik vezérletével alig négy perc alatt a felét eltüntette hátrányának a Zalaegerszeg.  A fehérvári akadémián dolgozó Gáll Tamás fia aztán gyorsan kipontozódott, a következő hármast pedig James Farr dobta a meccsen. Ezzel együtt egyéertelműen a vendégeké volt ez a játékrész, képtelen volt felpörögni a magát már győztesnek érző Alba. Lórántra persze lehetett számítani, mint ahogy arra is, hogy néhány könnyű kosár megint visszatereli a meccset az eredeti medrébe. Szerzett labdából dobott ilyet Mohammed, időt kért a Zete, és nyugodtan játszva a palánk alatt újabb pontokat szerzett. Shepard dudaszós duplája kozmetikázta a hazai szempontból rosszul sikerült negyed végén az összképet.

Kérdés persze nem volt, melyik csapat nyer, a meccset végigszurkoló vendégtábor mégis megünnepelt minden zalai kosarat. A negyedik negyed elején sok ilyen nem volt, és bár ismét elszórakozott pár támadást az Alba, megint felment húsz pont fölé a különbség. Mohammed ziccerezett, Farr zsákolt, Bencze időt kért. Edwards a második félidőben nem lépett pályára, Lóránt keveset játszott, Dzunics is megpróbált tartalékolni a szombati, negyedik mérkőzésre. A pályán lévők közül Taylor szórta meg magát ebben a szakaszban, de Shepard is már tizenötnél járt. Közelített a százhoz a Fehérvár, pedig sokat rontott. Mohammed egyéni villanásával lett meg a századik pont, és megszületett a párharc első hazai győzelme. A ZTE pedig letudta a meccset úgy, hogy a két hiányzón kívül Ubilla is alig játszott. Egyértelmű, hogy szombaton teljesen más meccs vár a csapatokra. A párharcban 2-1-re vezető Fehérvár egy győzelemmel döntőbe juthat.

"Kihasználtuk, hogy az ellenfélnek hiányzói voltak, de nem foglalkoztunk ezzel. Próbáltuk játszani a játékunkat, nagyjából sikerült. Megnyertük a meccset, de vannak még javítani valók a játékban. Ezzel együtt látszott, mindkét csapat készen áll akár a maximumot nyújtani" - értékelt röviden a mérkőzés után Dzunics Braniszlav.

Alba Fehérvár-Puebla Plus - Zalakerámia 102-70 ( 31-18, 23-11, 19-29, 29-12)

Alba: Taylor 16/12, MOhammed 12, Shepard 15, Lóránt P. 23/9, Keller Á. 10. Csere: Edwards 5/3, Farr 11/6, Markovics 7, Keller I. 3/3, Varga M., Nshimba.